– Mikor és hogyan mélyültél el a reklámokban? Magán emberként, vagy üzletemberként csapott meg a reklámvilág szele?
– Magánemberként már nagyon régóta érdekel a reklám műfaj, nem tudatosan, de régóta figyelem azokat. Franciaországban éltem 10 évet, ott beleszocializálódtam egy olyan világba, ahol jóval érettebb a viszony a fogyasztók és a reklámok között. Ott ismertem meg ezt a rendezvényt, a főiskolai évek alatt, mert ott jártam külker-közgazdasági főiskolára. Amikor hazaérkeztem, akkor létrehoztam egy médiacéget, az Ozone Indoor Média céget, ekkor kerültek bevezetésre a mosdóban a reklámok. Abban az időben, egy kvázi mellékprojektként gondolkozdtun el azon, hogy az általam már Franciországban megismert rendezvényt be hoznánk Magyarországra? Ez azért volt fontos és jó, mert olyan közeget mozgathat meg, amelyre nekünk, mint ügyfél szükségünk volt és – hiszen belőlük éltünk, a reklámosokból, az ügynökségekből, a kreatívokból – az első gondolatokat, elég gyorsan tettek követték. Kimentünk Párizsba, hogy megnézzük, hogyan zajlik a rendezvény, figyeltünk aztán fölvettük Boursicot úrral kapcsolatot. Legnagyobb megdöbbenésünkre az derült ki, hogy Magyarországnak már oda voltak ígárve a jogok, egy nagy nemzetközi ügynökségnek, de ez nem valósította meg másfél éven keresztül és akkor azt mondta Boursicot úr, hogy kapunk egy év próbaidőt, ha megcsináljuk, akkor a mienk, ha nem akkor visszakerül, ahhoz az ügynökséghez, akik már foglalkoztak vele korábban.

– Mikor éltél és szocializálódtál Franciaországban?
– A 90-es évek elejétől a 98-ig és valóban ott nagyon benne voltam az ottani életben, szocializálódtam.

– Ez alatt az idő alatt biztos ért annyi hatás, hogy meg tudd mondani milyen pontokon voltak különbségek a francia és a magyar reklám műfaja és a társadalom, a közönség között? 
– Azon túlmenően, hogy a francia egy jóléti társadalom, a fogyasztói attitűdök is kiforrottabbak. A szolgáltatásokat, árucikekket is kifinomultabban fogyasztanak, ebből következik, hogy reklámokhoz is fejlettebben viszonyulnak. Fontos, hogy ott nem volt tabu, nem tekintik egy elit szakmának a reklámszakmát, ott a mindennapok része a reklám, a televízióban heti rendszerességgel van műsor a reklámokról. A Reklámzabálók egy mindenki által ismert és elfogadott dolog volt. Magyarországon ebben az időben, nagyon fiatal volt a szakma, a nagyvállalatok lasszóval fogták a kreatívokat, 20-22 éves fiatalok döntötték el az óriási büdzséket. A reklám, akkor itthon kereste az útját, a régi reklámosokkal, alkotókkal, stílusokkal, kreatívokkal a rendszerváltás után leszámoltak, ők munka nélkül maradtak és egy teljesen új generáció született, de nagyon nehezen. Létrejöttek ügynökségek, nagy multik vetették meg a lábukat Magyarországon. Az egy nagyon szürke időszak volt és nem voltak túl lebillincselőek azok az ötletek, amiket láttunk. 

– Amikor először megrendeztétek a Reklámzabálást, sokkolta a közönséget, amit lát? 
–  Nem, nem sokkolta. Nagyon jól fogadták. Ez a név szerencsére olyan, hogy az emberek rögtön el kezdtek figyelni, hogy mi ez, mi történik? Nyitottak voltak az újra. Az első évben a csilláron is lógtak az emberek, ez azért érdekes, mert abban az évben hirdettük a legkevesebbet  a rendezvényt, másrészt kedden volt, a hét elején és egész éjszakára megtöltöttük a Kongresszusi Központot. Spontán érdeklődés követte az eseményt.

– Nem gondolod, hogy a klasszikus reklámfilmek ideje kezd lejárni? A televíziós reklámokra gondolok.
– Dehogynem. Az eszközök hatalmas forradalma tapasztalható, digitalizálódás, az online eszközök bővülése, újfajta, interaktív termináleszközök jelennek meg, ezért a reklámtípusoknak és – eszközöknek, – üzeneteknek, a sokszínűsége tapasztalható. Egyre többet beszélnek erről, amit kérdeztél, Bob Garfield-et említik sokan, aki rendszeresen bejelenti, hogy vége a régi kornak és most valami káosz következik a reklámban (is – szerk.).

– El tudod képzelni, hogy mondjuk 10 év múlva nem tévéreklámokat, hanem más reklámtermékeket versenyeztettek meg és mutattok be? 
–  El, persze, hogyne, naná! Nem is kell addig 10 évet várni – mondjuk plakátzabálás, de mondjuk az már a Geszti megcsinálta (hess…!-szerk.)

– Hét év után, már biztos van rálátásod arra, hogy mennyire épült már be a társadalom kultúrájába a reklám? Említetted, hogy Franciaországban mennyire más a fogyasztói attitűd, a reklámokhoz való viszony, itthon látsz-e valamiféle fejődést? 
– Ma reggel beszélgettünk egy nagyon jót Hajós Andrással – ő lesz a műsorvezetője a szombati Reklámzabálók Éjszakájának -, szóval arról beszélgettünk, hogy Magyarországon az emberek elkerülő magatartást tanúsítanak a reklámok felé, kicsit ilyen szűzies, szemérmes megnyilvánulásaik vannak, hogy “Jaj, nem reklám, pfújj”. Közben meg mindenkinek megvan a saját maga kedvenc reklámja, 20 éve szinte még egymást öldösték az emberek, hogy kimenjenek Ausztriába Gorenje hűtőszekrényt venni és nálunk is elterjeszkedjen a márkák, a reklámok végtelen világa. És most, hogy bőség van, minden van, már nem tetszik. Erről mondjuk le lehetne szokni, nyugodtan ki lehetne alakítani egy normális viszonyt a reklámmal. Nem egy eredendő rossz a reklám, ha silány, akkor azt ki lehet kerülni, nem kell a reklámokat, a műfajt abstart utálni. Meg kell tanulni különbséget tenni. Na, most azt látom, hogy  magántársaságokban, bármelyikben is legyek benne, azért időről-időre előkerül a reklám témája, és mindenki meg tudja mondani, hogy melyik a kedvenc reklámja. El kezdik mondani, hogy “Bezzeg az az kirakatbábus, amikor a kirakatbábu elmegy bulizni, az a Dreher reklám” (ismerem a reklámot, de a márkát nem jegyeztem meg, soha – szerk.). Mindenkinek alapvetően van kedvenc reklámja. És szerintem gyorsabban el tudja mondani, hogy mi a kedvenc reklámja, mint hogy mi a kedvenc könyve.

– Lehet mondani, hogy van egy ilyen zászló kitűzve a hajótokra, mely azt hivatott képviselni, hogy a reklámkultúrát, a reklámokhoz való viszonyt ilyen irányba tereljétek? 
– Persze, hogyne mindenképpen, van egy ilyen eredendő cél. Mi reklámtudatosságról beszélünk. Mondjuk nem tudok ilyen statisztikai adatokat mondani, hogy naponta hány órányi reklámot látunk, vagy hány darabot.

– Egy tavalyi felmérés szerint naponta ezer hirdetéssel találkozunk.
– Ezer? Az azért nagyon sok! Ezek olyan vizuális impulzusok, amik szennyezik a környezetünket, a nagyobb része ízléstelen, ízlésromboló valami. Ezt a vizuális szennyezést próbáljuk megszüntetni, hogy ha már egyszer van, akkor közelítsen valamiféle esztétikai kategóriához, ami nem környezetszennyező és nem ez a vizuálterror, ami jelenleg tapasztalható. Ha egy kicsit is hatni tudunk a szakmára, a reklám döntéshozóira, hogy jobban figyeljenek oda, tiszteljék a fogyasztót, hogy ne csak sulykoljanak adott terméket bele az emberek fejébe, valami ronda hirdetéssel, ha ezt elérjük, akkor már sikeresek vagyunk. Ez egy kulturmisszió. Előbb-utóbb a fogyasztó ki fogja kényszeríteni az igényesebb produkciókat. Szabotálni fogja azokat a termékeket, amiket Hannák reklámoznak, fertőtlenító és tisztítószereket, vagy amikor tudósok vizsgálják a mosóport és tudományosan bebizonyítják, hogy az mindent kimos. De amitől végképp kiakadtam az, amikor egy láthatóan floridai üzletben, félvér lányokat kérdeznek arról, hogy gyantaszüzek-e még, azzal bevezetve, hogy “Budapesten vagyunk!” így bele a pofánkba! Na meg a hüvelygomba! Mi keresni valója van a televízióban a hüvelygombának? De igazán azon döbbentem meg, hogy Kovács Lajos, a Cillit Bang-es, ami tényleg döbbenetesen gáz, azt egy német csatornán láttam, német szinkronnal, de ugye az magyarul, magyar színésszel készült. Ez a fertőzés oda-vissza működik, a multi leforgatta itt Magyarországon és ezt dobja szét. Szóval nem csak nálunk vannak a gondok.

– 2001-ben volt az első hazai reklámzabálás, mi változott meg azóta? És mi változott a nemzetközi rendezvényeken? Jársz egyébként a külföldi rendezvényekre? Hasonlítanak hangulatában, közönségében a hazai rendezvényre? Ott is coolnak számít az esemény? 
–  Persze van egy belső kör, ahol mindenképen. Egyrészt trendi lett reklámzabálónak lenni, ez azt jelenti vélhetően – azon kívül, hogy tök jó megyünk a reklámzabira -, hogy van valamiféle fejlődés. Ennyi embernek el tudtuk nyomni, akkor kell lennie valamiféle fejlődésnek. Akik most járnak Reklámzabálókra, azok hamarosan döntéshozók lesznek, felnő egy új generáció, akiknek a kezébe átkerül a szakma, és akkor lehet, hogy kiderül, hogy csináltunk valami jót.
Külföldön pedig nagyon coolnak számít Reklámzabálásra járni, ott nagyon felszabadult a hangulat. Azt szeretnénk elérni, ha itt is laza lenne a rendezvény, nem az lenne, hogy mindenki felveszi a legcsinibb ruháját, ez nem erről szól! Be kellene lazulni. Van amiben hasonlíta a hazai rendezvény a külföldiekre, de ez az önfeledség nagyon hiányzik.

– Amilyen lelkesen és élvezettel beszélsz és csinálod ezt a rendezvényt, gondolom minden évben készítesz – ha materiálisan nem is, de magadban biztosan – egy számvetést, na nem az anyagiakra gondolok, hanem, hogy milyenek voltak a bemutatott reklámok, a reakciók. Mérhető-e valahogy hogy formálja-e a kultúrát, ad-e egyfajta visszajelzést a társadalomról? 
–  Hát anyagilag még mindig nem pozitív a mérleg. A szakma, akik eddig kicsit távolságtartóan viselkedetett, most már tudják, hogy ez elkerülhetetlen, mert itt vagyunk és itt is maradunk. És eljönnek, mert itt mérhető a legjobban, hogy adott reklám milyen reakciókat váltott ki, tetszik, nem tetszik, felnevetnek-e stb. Be került a helyére ez a rendezvény. Volt egy idő, amikor sokan várták, hogy megjelenjen az élet görbéje és elinduljon a rendezvény a lejtőn lefele, de nem ez lett.

– Ki és miként dönti el, hogy mi szombaton milyen reklámokat nézzünk meg?
– Szubjektív alapon szigorúan Jean Marie Boursicot dönti el és ez az anyag meg szét a világ 137 városában megrendezésre kerülő Reklámzabálásra. Hazai reklámokat, pedig mi választjuk ki, egy kisebb csapat, pl. Sas István segít nekünk sokat.

– Nem volt nehéz annyi unalmas és ötlettelen reklám közül kiválasztani azt a néhány magyar, amit bemutattok? Mik voltak a fő rendezési elvek a műsor összeállításánál?
– Mindig van valami motiváció. A médiapartnerek és a szponzorok témáihoz kapcsolódtunk és a műsor régi kozmetikai reklámokból, biztosítási társaságok reklámjából, politikusok, magyar hírességek, popsztárok reklámban kategóriákból áll össze.

– Neked milyen típusú reklámok tetszenek? A sztorizós, a poénos, a összehasonlítós, a példálózós (mosógép szerelő, meg a HTB) vagy a mostanában oly divatos gerilla kampányok?
– Nem tudom, nagyon nehéz engem már meglepni, vagy meghökkenteni, de az a lelkesedőfajta vagyok, ha valami tetszik, azért nagyon tudok rajongani. Mondjuk, ha választanom kell, akkor a bevállalós reklámok, ahol nem feltétlenül szép emberek vannak, szép helyzetekben, hanem csúnya emberek, meghökkentő dolgokat végeznek, közben mégis megkedveltetik velem a terméket.