Kortárs Drámafesztivál Budapesten

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál Budapesten november 23. és december 3. között. A fesztiválon a számos magyar és nemzetközi fellépő közt az idei év díszvendége Izrael lesz.

A Kortárs Drámafesztivált a szervezők kétévente tavasszal szokták megrendezni,
idén azonban a pályázati kiírások elcsúszása miatt a programok november végén
kerülnek megrendezésre. A szakmai fesztiválon az évek során egyre több
fellépővel, egyre több ország társulatának képviselőivel gazdagodik a program.

Az idei fesztivál díszvendége Izrael lesz. A Beit Lessin Színház Mikve című
előadását November 26-27-én este 7-kor a Vidám Színpadon tekinthetik meg az
érdeklődők. A darab Hadar Galron fiatal drámaírónő alkotása, mely nyolc izraeli
nő sorsát mutatja be. A programajánló újságok által meghirdetettel ellentétben
Dave St-Pierre „A lelkek pornográfiája” című előadása csak egyszer lesz látható
november 26-án este 8-kor a Trafóban. A nemzetközi fellépők közül a fesztivál
vendége lesz Bukarestből a Teatrul Mic Gianina Carbunariu „mady.baby.edu” című
előadása, a „Fantomfájdalom” (Vaszilij Szigarjev műve nyomán) a Teatr.doc
moszkvai társulat előadásában, illetve a „Mikor mehetek be végre egy
szupermarketbe és vehetek meg pusztán jó megjelenésemmel mindent, amire
szükségem van” René Pollesch rendezésében. A fesztivál magyar programját a
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyházáról, a TÁP Színház, a Bárka Színház, a
TünetEgyüttes, a Krétakör Színház, a Radnóti Színház, a KoMa, a Pintér Béla és
Társulata, a Kék Művészügynökség – Művészetek Völgye, a Merlin, és az Örkény
István Színház társulatai képviselik majd. A fesztivál fővédnöke Bogyay Katalin,
nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium) a zsűri tagjai
Szűcs Katalin Ágnes (Criticai Lapok), és Koltai Tamás (Színház) lesz. A
főprogramban a magyar előadásokat angol felirattal, illetve tolmácsolással
játsszák, a külföldi előadásokat pedig magyar felirattal illetve
szinkrontolmácsolással nézhetik meg az érdeklődők.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére