-Mi az a slapper?

-A Slapper, az új Oxford angol szótár szerint (ami az angol nyelv legnagyobb feltárása, amire valaha is vállalkoztak): '1, főnév: hétköznapi, derogáló kifejezés, a közönséges és fűvel-fával lefekvő nőre.

-A Slappert te feminista albumnak tartod?

-Nem terveztem azt, hogy én most egy női vagy feminista albumot fogok csinálni. Viszont a nő zenében élő archetípusát igenis felhasználtam, hogy egy album készítésének folyamatáról tájékozódjam. Ez a folyamat pedig egy kutatást jelentett a 20-as évek blues előadóin belül különösen a női énekesek között, és hogy ez hova vezet minket, a mai női előadókkal kapcsolatban, meg hogy milyen a viszonya a feminizmusnak a jelenkor popzenéjével. Amit még meg akartam határozni az a saját szerepem, mint a jelen zenésze. Szóval ezekről szerettem volna még többet tudni, illetve felderíteni őket. Amúgy igen, ez az album nőkről szól, és nem, ez nem egy feminista album.

-Úgy tűnik ez egy speciális zenei téma. Hogyan kapcsolódik ez a szövegíráshoz?

-Az album dalai nagyon személyesek. Vannak számok, amik főként azokról a dolgokról szólnak, amiken nekem nőként kellett keresztül mennem, ami egy természetes része a dalírásnak. Szerintem nagyon jó érzés a saját élményeidről írni, ugyanúgy, mint az olyan dolgokról írni, amik körülötted történnek, amiket úgy tapasztalsz, mint egy médium. Az én esetemben ez a zene.

-Számtalan különböző hangmintát használtatok fel a Slappers jónéhány számjánál. Készítettél például egy ütős szettet, a They Can Wait című számhoz, amihez a True love waits csengőjének samplejét használtad fel. Miért?

-Az egyik dolog ami eléggé érdekel engem és most egy nagyon aktuális téma az amerikai popkulturában – bár nem is tudom lehet-e ezt pop-kultúrának nevezni – az az "igaz szerelem kivárása" melletti elkötelezettségi fogadalom (szüzességi fogadalom). Így szól:
"Mert hiszek benne, hogy az igaz szerelem megvár, ezért teszek egy fogadalmat Istennek, magamnak, a családomnak, barátaimnak, a jövendőbeli társamnak és gyermekeimnek, egy életen át tartó tisztaságomról, szexuális önmegtartóztatásomról, mától addig a napig, amíg egy bibliai értelemben vett házassági kapcsolatba nem lépek."
Ezután a fogadalom után kapsz egy gyönyörű gyűrűt, amit az ujjadra húzol, így megtartóztathatod magad a szextől, amíg nem lépsz házasságra valakivel. Ez az egész egy Amerika szerte, az egyházon keresztül terjesztett oktatási program, amit mellesleg Bush talált ki, amikor még Texas kormányzója volt. Néhány esetben ez a szexuális felvilágosító programok helyébe is lépett az iskolákban, és ez így önmagában elég ijesztően hangzik, ugyanis ezzel az egyház és az állam szerepe összekeveredik. Az egyik érdekes hátulütője a programnak – különösen azokban az államokban, ahol elég intenzíven alkalmazták -, az, hogy közben a tinik között erőteljesen megnőtt a szexuális úton terjedő fertőzések száma. A szexuális szokásaikkal pedig kapcsolatba hozható az, amikor söröshordókból vedelnek a barátaikkal – amit az amerikai középiskolai bulik vonzanak magukkal, ez pedig eléggé kockázatos és veszélyes, egyáltalán nem olyan szép, vidám és izgalmas; mintha ellentétben ezzel felfognák, hogy valójában milyen döntés szexuális együttlétet folytatni.

-Ez hogy jön össze a Be my producer-rel?

-Volt egy elmozdulás a zenében, ami az un. juke box effect, ami előtt ilyen hiperproducerelt albumok voltak, külön-külön producerrel mindegyik számhoz. Aztán hirtelen volt ez a fordulópont, ez az elmozdulás a zenében Szóval ettől kezdve a zene már nem arról szólt, hogy legyen egy csomó szövegíród a Tin Pan Alleyttől, vagy a Motowntól; volt egy egységes hangzás, amit egy producer hozott össze a stúdióban. Ezek az albumok egyedül arról szóltak, hogy a slágerlistán ki-kicsoda a producerek terén, és alapjában véve az volt a cél, hogy annyi slágert szedjenek össze egy albumra, amennyit csak tudnak.
Azt gondoltam, hogy ez egy érdekes fordulópont volt a zenében, és egy produceren kezdtem el gondolkodni, meg hogy ez mit is jelentene számomra. Az koncepciót két és fél évig dédelgettem a fejemben, míg eljutottam addig, hogy egy kis részét megcsináljam a zenének. Nagyjából 90%-ban az én hangom van a számban, és én is producereltem, szóval van benne az a nyelvi elem, amíg a lány énekel – aki én vagyok természetesen – és epekedik egy producerért, vagy csábítóért, de tulajdonképpen nem is kell neki, mert magától is megcsinálja.

-Milyen hangokat használtál még samplermintaként az albumhoz?

-Van a címadó dal, a Slappers, ami úgy keletkezett, hogy tartottam a lakásomban egy összejövetelt, ahova meghívtam néhány barátomat is – mind nők – hogy jöjjenek át, igyunk egy kis bort és együnk egy kis sajtot, aztán effektive kivallattam őket egy szobában, ahol egy csomó kérdés és utasítás volt a szoba falán. Végül felhasználtam a hangjukat, ahogy a nevüket mondják, vagy ahogy egymás fenekét csapdossák.
Maga a szám határozottan a nőket szólítja meg, hogy álljanak meg és gondolkodjanak el azon, hogyan reprezentálják őket, miként beszélnek róluk, és hogy nekik hogyan kellene képviselni magukat, vagy mit kellene mondaniuk más nőknek ebben a modern világban. Ez egy univerzális téma.
Vicces volt hangmintaként használni azt, ahogy a csajok egymás fenekét csapdossák, ezzel egy alapot alkotva, és a slapper szót használni rá, ami amúgy is hangutánzó, de közben – mint ahogy az elején elmondtam neked -, egy nagyon degradáló kifejezés Angliában. A szám komoly hangvételű, de kellően játékos is, mint ahogy a nők többsége is az.

-Fogsz turnézni a Slapperssel?

-Minden bizonnyal, épp az élő előadás összrakásának a kellős közepén vagyok, ami szintén egy izgalmas folyamat. Lesz benne Lilly-féle sztepptánc, és a Kevy B. féle szintén remek elektronika, Singhai lesz a basszusfelelős, Leo a doboknál, én pedig, egyelőre úgy tűnik, énekelni fogok. Nagyon mókás volt Kevinnel dolgozni, abból a szempontból, hogy hogyan is kell albumot csinálni, ami zeneileg gazdag munka négy embernek. Egy kihívás volt, de ugyanakkor nagy öröm is. Azt hiszem jól csináltuk és rájöttünk hogyan fog működni a dolog. Ez egy játékos show lesz de emellett kellően erőteljes is.

-A felsoroltakon kivül kikkel dolgoztál még együtt az albumon?

-Van jónéhány koprodukció más zenészekkel például a Why can�t I make you high-ban. Például együttdolgoztam egy itteni (londoni) bandából Kittyvel, Daisy-vel és Lewis-szel, továbbá Ingrid Weiss-szel és a lányával, Kitty Durhem-mel, aki Hawaii gitáron játszik.
Ja és az anyám, Judy Siciliano és Mandy Parnell, aki az albumot masterelte, a szám végefelé teáscsészékkel, teáskanalakkal, és szűrőkkel játszanak. Maga a szám inkább az akusztikára épül. Az összes elektronikus rész egyidőben lett felvéve rá, tehát ez sajátosan electro-akusztikus lett, a szó igazi értelmében. Amúgy, mint más közös munkáknál, itt is volt még rengeteg zenész, aki segített: Ben Castle fafúvosokon játszik jónéhány számban, Leo Tayler dobon, David Okumu gitáron, és Neil Thomas szintén gitáron, de van amikor beat-boxol is. Aztán van Giddeon Jukes tubával, Max de Wardner pedig a basszusért volt felelős. Nagyon jó érzés ennyi különböző emberrel együttdolgozni.

-Kikkel szeretnél még a jövőben együtt dolgozni?

-Jó lenne olyas valakivel együtt dolgozni, mint Cindy Sherman, vagy John Waters, akik elég meghatározóak számomra. David Byrne is hasonlóképpen érdekelne, valaki javasolta még Tom Waits-et, de nem hiszem, hogy vele összejönne. Ami a nőket illeti� Miss Elliott, ő mindenki listájának az elején van, de ennek ellenére nagyon szeretnék vele dolgozni, mert egy zseni.