-Mit emelne ki először a Művészetek Palotája eddigi működéséből, mint legfontosabb tapasztalatot?
-Először is azt, hogy számunkra is meglepően zökkenőmentesen zajlott le az első év. Nem tudnék mondani olyan eseményt, hogy a közönség zavart észlelhetett volna. Ez persze elvileg természetes, de egy ekkora, és Magyarországon még nem ismert rendszernél, és egy kifejezetten rövidre szabott tesztperiódus után mégiscsak szép eredmény. Ehhez persze elengedhetetlen hogy az itt dolgozók igen jó csapatot alkotnak, mindenkinek az ügy a fontos, a saját igényükből dolgoznak rendszeresen napi tizenkét órákat. Másodszor, hogy a Művészetek Palotája megnyitása révén egy érezhető minőségi ugrás, egy eddig nem ismert kínálat jelent meg a magyarországi kulturális, művészeti palettán, ami kihívás minden más intézménynek is. Nagyon magasra tettük a mércét, egy év alatt sikerült elérni, hogy már nemzetközileg is igen népszerű a MűPa.

-Az itt működő művészeti csoportok mennyire elégedettek?
-Valamelyest különböző attitűddel jöttek. A középpontban mindenképpen az áll, hogy az országnak végre van egy méltó, világviszonylatban is kiemelkedő hangversenyterme, és ehhez a kiszolgáló létesítmények, amelyek otthont adnak a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. A legjobb dolga tehát az NFZ-nek van, a MűPa velük kapcsolatos részei tulajdonképpen mindenben rájuk lettek szabva. A Nemzeti Táncszínháznak talán kevésbé az otthona, inkább "csak" állandó játszóhelye az intézmény, az ő székhelyük továbbra is a Várszínház. Mindazonáltal a táncszakma nagy lehetőséghez jutott a Fesztiválszínház révén. A Ludwig Múzeummal nehezebb volt megszerettetni a helyet, leginkább azt volt nehéz megszokniuk, hogy egy sok minden másnak, ezáltal nagy "közönségtömegeknek" is helyet adó épületben kell működniük, míg az előző, várbeli épületük csak az ő céljaikat szolgálta.

-Mennyire bizonyított az épület az eddigi működés során?
-Összességében nagyon jól, problémák inkább csak olyasmiből adódtak, mint az eredetileg kevés ülőbútor, egy igazi étterem hiánya, megfelelő infopultok beszerzése. Ezek egyszerűen megoldhatóak voltak, eltekintve attól, hogy a forrásokat pótlólagosan meg kellett szerezni. A technikai berendezések nagyon jól vizsgáztak, mindenféle lehetőséget nyújtottak, hogy a mindennapi használat tapasztalataihoz finomítsuk őket. Az oly sokat propagált akusztikával nagyon elégedettek a zenekarok, valóban kuriózumot jelentünk ebből a szempontból is. Megjegyzem, az akusztikai főtervező, Johnson úr lényegében Budapestre költözött, és folyamatosan segíti az akusztikusaink munkáját. A garázzsal vannak tartósabb gondjaink, ez egyrészt szűkös, másrészt néha nehézkes a működése, kicsi az áteresztőképessége.

-A közönség részéről milyen visszajelzéseket kapnak?
-Különösen a fővárosiak fedezték fel a Művészetek Palotáját, és nem csak a tipikus művészeti előadások érdeklik őket, hanem a klubjellegű, családi programok is, mint például a Cifra Palota, amelyre szintén rengetegen szoktak érkezni. Jönnek külföldiek is szép számmal, főleg a világhírű előadók programjaira, és persze látványos turisztikai célpontként is ismertek lettünk. Ellenben nem igazán jók egyelőre a közlekedési kapcsolatok, gondolok itt arra, hogy a programokhoz igazítva bizonyos időszakokban fontos lenne a tömegközlekedési eszközök járatsűrűségét növelni, ebben még nem tudtunk eredményt elérni. Az autós közlekedést pedig remélhetőleg sikerül folyamatosabbá tenni az épület környéki jelzőlámpák működési ritmusának átalakításával.

-A műsorszerkesztésben milyen alapelveket követnek?
-Mivel hamar, sőt tulajdonképpen már a megnyitás előtt nagyon rangos játszóhely lettünk, amelyre kíváncsiak a világ legnagyobb művészei is, sok mindent meg tudunk valósítani a nemzetközi és hazai kulturális értékek megmutatása terén. Mindenképpen a sokszínűség az elsődleges célunk, és a vezető külföldi karmesterek és zenekarok meghívása mellett az élvonalbeli hazai szimfonikus palettát is rendszeresen megjelenítjük, többek között a Magyar Szimfonikus Körkép révén. A vidéki szimfonikus nagyzenekarok is otthonuknak érzik a hangversenytermet, sőt a pécsieknek még bérletes koncertsorozata is van nálunk. A Fesztiválszínházban törekszünk az újszerű, kísérletező művek bemutatására. Nagy teret kap a kamaraopera a preklasszikustól a posztmodernig. A könnyűzene és a vilgázene számára is teljesen új helyzetet teremtettünk, a dzsesszben pedig még erősíteni próbálunk a hazai élvonal szerepeltetése terén.

-A magyarországi kultúra helyzetét tekintve azonban mindig izgalmas kérdés, hogy van-e, lesz-e elegendő pénz a színvonal fenntartására. Egyáltalán milyen a MűPa finanszírozásának szerkezete?
-Ez egy presztízsintézmény, és ezt a szintet fontos is fenntartani, ami a kiszolgálói háttérben is meg kell mutatkozzék. Ezt jelzi az is, hogy az indulás utáni tapasztalatok révén beláttuk, hogy szükség van 15 százalékos létszámfejlesztésre, amit ha nem is könnyen, de sikerült megvalósítani. Jelenleg 2,5 milliárd forint az éves állami támogatásunk, amiből egymilliárd jutott 2005-ben a programokra, a többi a működésre. A programszervezési büdzsénket erősíti a saját bevétel, ami éves szinten 300 millió forint volt eddig. A jegyárakat természetesen nem csak a produkciók színvonalához kell igazítanunk, hiszen amit mondjuk Bécsben meg tud fizetni a közönség, azt nálunk kevesen. Tehát a vásárlóerőre is gondolnunk kell, amikor a saját bevételt tervezzük. Különösen annak fényében, hogy itt nap mint nap kiemelkedő színvonalú előadások vannak, amelyek megérdemlik a telt házat. Vagyis el kell érnünk, hogy a közönség ne telítődjék a kínálattal amiatt, mert nem bírja megfizetni. Egyelőre szponzori bevételeink nem voltak, kérdéses, hogy az ilyesmit mennyire szabadjon forszíroznunk. Egyelőre a külföldi marketingben is óvatosabbak voltunk, így amellett hogy hirdettük magunkat a Mezzo zenei tévéadón, elsősorban a hazai közönségre, illetve az eleve ideérkező külföldiekre építünk.