Legalitásban a street art

Utcai nyomhagyás Magyarországon és a könyvpolcon. Könyvet szerkesztett két street artot kedvelő városi figura, Kótum Viktor és Ruszty László.

Közel száz oldalas kiadványban ismertetik a jellemző street art produktumokat a könyv szerkesztői, de a képek mellett a szöveg is lényeges információhalmazt ad, ismert, kevésbé ismert, de érdeklődő és hozzáértő utcai műkedvelők szavai olvashatóak a firkák mellett. Ha bármikor is felfigyeltetek egy-egy matricára, falfirkára, téglába, fába vésett vallomásra, akkor vegyétek magatokhoz az Utcai nyomhagyás című albumot, amelyben további útmutatást találhattok, arra nézve, hogy hol tudtok még többet magatokba szívni a street artból. A nyilvános térben megjelenő művészet, most egy könyv lapjain lapul és bekúszik a magánterünkbe, így hívva fel a figyelmünket a közterületekre, melyek információs csatornaként vannak jelen, és miután a könyvet átlapoztuk, tanulmányoztuk, tuti, hogy nem fogunk elmenni olyan fal, tábla, plakát mellett, amin ott a pöcs.

Sugár János definíciója szerint “A köztéri művészet és a taktikus médiahasználat közé esik a streetart. Ma a streetart, a graffiti, stencil, matrica, utcaszínház, amikor kritikusan óriásplakátok tartalmát megkérdőjelezik, a biztonsági kamerák előtt performáló csoportok, rengeteg van. Ez egy nagyon színes terület, újabb és újabb változatok jönnek, például a fénygraffiti, és az új technológiák. Illetve ha a street mint utca jelentését a nyilvánosság metaforára fordítjuk, akkor ugyanilyen a virtuális köztér is, tehát az ottani akciókat is ide lehet sorolni.” Ennek a meghatározásnak megfelelve, az album szerkesztői is összemosták a különböző megjelenéseit az utcán fellelhető művészetnek és egyszerűen egy kategóriába tömörítették, egy nagyon szép kifejezéssel: utcai nyomhagyás. A kiadványban évek óta folyó kutatómunkának az eredményét láthatjuk, így átfogó képet ad a Magyarországon tapasztalható alkotásokról.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére