-Hogyan adódott eközben a videoklipezés, és mely előadók számára dolgoztál?
-Részemről ez tudatos felkészülés volt a későbbi reklámfilmezésre, amellett, hogy nagyon izgalmas műfaj, Harminc-negyven klipet készítettem, DJ Sterbinszkitől kezdve a Republikon át az alternatív zenekarokig, sőt fiúcsapatokig, úgyhogy nem is tudom mindezt felsorolni…

-Tényleg elég széles spektrum, de nem is válogatsz? Nincs olyan, hogy azt mondod, hogy na ezeknek azért inkább nem?
-Most már van ilyen. Amióta a reklámfilmezés és a nagyjátékfilm körüli munkálatok nagyon sok időmet lekötik, nem vállalok olyat, ami untatna, vagy nem szeretem. De eleinte nem volt ilyen szempontból "morális" a megközelítésem, hanem technikai. Nagyon sok mindent ki lehetett próbálni. Most már csak akkor vállalok videoklipet, ha szimpatikus a zene, és érdekel amiről szól, mert nagyon sok az egyéb munkám.

-Hogy kerültél a reklámszakmába?
-Kerestem a lehetőséget. A videoklipekből és a rövidfilmekből összevágtam egy demóanyagot, és azzal elkezdtem házalni a reklámfilm-gyártó cégeknél. Kovács Gábor a Film Partnerstől úgy érezte, hogy van bennem lehetőség, ő adta az első munkákat. Vele egyébként azóta is töretlen a munkakapcsolatom, segítette a Fekete kefét is.

-Kialakítottál-e valamilyen saját stílust a reklámfilm terén?
-Eleinte természetesen ezt nem tehettem meg, hiszen nagyon sokféle cégnek, nagyon sokféle ötletet kellett megvalósítanom. Talán mostanra értem egy olyan stációba, ahol már elkezdtem próbálni meghatározni, hogy hogyan nézzenek ki azok a reklámfilmek, amiket jegyzek. Ehhez sok időnek kellett eltelni, rájönnöm sok technikai és diplomáciai fortélyra, hogy legyen esélyem keresztülvinni az akaratomat. Amikor ez mégsem sikerül, akkor valami öszvérmegoldás születik, ahol a megrendelő és én is viszonylag elégedettek vagyunk.

-Mennyire teheted meg, hogy valamihez nem adod a neved?
-Azt hiszem, talán csak egyszer fordult elő. A reklámszakma egy masszív, viszonylag könyörtelen világ, amelyben Magyarországon talán egy-két olyan rendező van, aki nagyobbfokú szuverenitást engedhet meg magának, hogy válogathat. Én még nem tartok ott.

-Szereted a reklámfilmezést, vagy "csak" pénzkereset? Akarod-e majd akkor is csinálni, ha már nem szorulsz rá, mert a "filmművészettel" olyan szintre jutsz?
-A két dolognak semmi köze egymáshoz. Ha jó ügynökséggel és ügyféllel találkozol, akik teljesen megbíznak benned, akkor freestyle etűdöket alkothatsz, vagyis a reklámban is gyönyörű és izgalmas dolgokat hozhatsz létre – és nagyon jól fizet természetesen. Nem hiszem, hogy valaha nemet mondanék a reklámnak. A játékfilm az ember belső ügye, ha kell, ingyen csinálja, a reklámfilm pedig technikai ügy, munka, megélhetés. A kettőt teljesen külön kell kezelni. Remélem, hogy a reklámfilmes pályámban eljön az idő, amikor a nagyon buta, nagyon átlátszó, nagyon közhelyes ötletekre azt tudom mondani, hogy nem.

-Tehát nem érzed prostitúciónak a "magas művészethez", például a Fekete keféhez képest, hogy reklámfilmezel?
-Ez valamilyen posztkommunista attitűd lenne, azt hiszem. Az embernek dolgoznia kell. Régen meg lehetett csinálni, hogy valaki főállású filmművész volt, ma már nem.

-Valamennyire oda próbálok kilyukadni, hogy hol a határ? Hogy mondjak egy otrombát: ha akarom, a Riefenstahl-féle Az akarat diadala is egy reklámfilm.
-Nyilvánvalóan gonosz szándékok mellé nem fogok odaállni, valószínűleg politikai hírdetéseket sem fogok csinálni, meg pornófilmet sem. Ha egy reklámfilmest megkérdezel ilyenről, akkor ilyen alapon a társadalomban szinte bárkit meg lehetne kérdezni, hogy miért dolgozik pénzért. Mondom, nagyon külön kezelendő a munka, illetve az idézőjelben vett művészet.

-Azért erőltettem ezt a szálat, mert a Fekete kefe alapján eszembe jutott John Cassavettes, aki Amerikában elvállalt akár hiperostoba filmszerepeket is színészként, hogy az abból keresett pénzből pedig megrendezhesse a teljesen öntörvényű, zseniális szerzői filmjeit, amik nélkül sokkal szegényebb lenne a világ.
-Vannak ilyenek, ha azt veszem, például Fellini is készített reklámfilmeket. (Jókat!) Dolgozunk, alkotunk, dolgozunk, alkotunk…, nincs értelme összekeverni. Nincs is fogalmam arról, hogy aki ma Magyarországon nem ezt teszi, az hogyan él. Ha lesz családom, nem mondhatom otthon a gyerekeimnek és a feleségemnek, hogy most azért nem eszik senki, meg azért nem megyünk nyolc éve sehová, mert az apu nagyon szereti a fekete-fehér művészfilmeket, és nem hajlandó mosóporokkal foglalkozni. Ezt butaságnak is tartom.

-Ugorjunk. Milyen volt Tarr Béla asszisztenseként dolgozni a Werckmeister harmóniákban?
-Hát, képzeld el, van egy fiatal srác, két rövidfilmmel, meg reklámfilmekkel a háta mögött, és akkor azt mondják neki, hogy a világ egyik legnagyobb filmrendezőjével dolgozhat együtt! Naná, hogy mentem! Soha nem listáztam, hogy mik azok, amiket ott tanultam meg, vagy ott szívtam magamba, de értelemszerűen unikális lehetőség volt. Csak az zavart, hogy nagyon rossz asszisztens voltam, mert szerintem nem a teendőimet végeztem el jól, hanem inkább önző módon azt figyeltem, hogy mi hogyan történik, mit hasznosíthatok majd rendezőként.

-Ha már felmerült a reklámfilmes háttér: a játékfilmjeidben elhelyeznél bújtatott reklámokat, ami ma nagy divat?
-Nem tenném, a Fekete kefében sincs ilyen.

-Most érkeztél haza a tengerentúlról. Hogy szerepelt a film a vancouveri, illetve a chicagoi filmfesztiválokon?
-Az biztos, hogy a közönségnek tetszett, telt házak előtt vetítették, és pótvetítést is kellett tartani. Díjakat sajnos nem nyertünk, de meghívták onnan a filmet további fesztiválokra. Megyünk például Ausztráliába, Göteborgba, Szalonikibe, Rotterdamba, Dél-Amerikába… Az USA-ban, Kanadában megjelent kritikák 70-80 %-a pozitív volt, 20 %-a kegyetlenül negatív.

-Ugyanazt látták a filmben, amit mi itthon?
-Meglepő, hogy mennyire ugyanazt! Még a vetítések utáni közönségkérdések is szinte teljesen megegyeztek az itthoni reakciókkal. Semmi különbség nem volt, ennek persze örültem is.

-A hazai elemzések is sokat dícsérték a Fekete kefét, negatívumként egy-két kritikus írt olyasmit, hogy valamelyest önmagáért való játék ez, hogy nem csak a bemutatott nihil öncélú, hanem maga a film is. Mennyire fogadod ezt el?
-Lehetséges, hogy ez az öncélúság fellelhető benne, de természetesen semmiképpen nem ez volt a szándékunk. Négy fiatal srác huszonnégyórás "tétlen ámokfutásán" keresztül reflektáltunk bizonyos dolgokra, vagyis a témának erős szubkulturális vonatkozásai vannak, így akár öncélú is lehet, de azt gondolom, mindenképpen szubjektív vélemény, hogy öncélúnak látható-e vagy sem. Tény, hogy nem minden fiatal él így, mint a négy "kéményseprő".

-Sok (kedves-szomorkás) humort is belevittetek, szolgált-e ez olyan célt, hogy a közönségnek jobban tessen, hogy könnyebb legyen végignézni a fekete-fehér nihilt?
-A vágás szolgált ilyen célt, de ezenkívül soha nem volt bennem olyan gondolat, hogy na most egy eszközt azért alkalmazok, hogy majd a közönség zabálja a filmet. A vágás azonban kétféle verziót is eredményezhetett: egy két és fél órás, nagyon durva, valóban nézőpróbáló verziót, ami az én szívemhez közelebb állt, vagy egy nézhetőbbet, "pörgősebbet". Az operatőr Pohárnok Gergellyel, a stúdióval és a forgalmazókkal hosszas viták után végül is arra jutottunk, hogy a nézhetőbb verzió legyen, amivel nem értettem egyet, de "győzött a demokrácia". Ha csak rajtam múlik, negyven perccel hosszabb film lett volna belőle, azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy úgy mennyire lett volna kevésbé emészthető.

-Értelmes-e a befogadónak, a kritikusnak azon morfondíroznia, hogy a Fekete kefét jellemző két, egymástól a lehető legtávolabb álló stílusjegy, a kisrealizmus és a szürreális abszurd egységes elegyet alkot-e, vagy inkább éppen szétforgácsolja-e a filmet?
-Ez nagyon fontos dolog, mert szerintem az egyik erőssége a filmnek, hogy a kisrealizmus és az abszurd egyfajta kalácsot alkot, összedolgozik, kéz a kézben jár. Hogy őszinte legyek, nem ismerem igazából a nézők reakcióját, hogy szerintük mennyire sikerült ez.

-Nevezhető-e a Fekete kefe kísérleti filmnek?
-Azt nem tudom. Nehéz számomra pontosan értelmezni, hogy mit jelent a kísérleti film fogalma, de talán a két és fél órás változat jobban kísérleti lett volna.

-Azt hiszem, Pohárnok Gergely mondta, hogy keresgéléskor az egyik helyszín azért tetszett meg nektek, mert "ilyen hely nem is létezik".
-Mindkettőnknél teljesen tudatos volt, hogy a helyszínek elemeltek legyenek, ne közelítsenek a kisrealizmushoz, ne lehessen tudni, hogy hol vagyunk pontosan: városban vagy vidéken, Magyarországon vagy Szlovákiában – vagy akár Mexikóban. Ez tudatos, és keményen érvényesített szempont volt.

-A viták egy része akörül forog, hogy akkor most szomorú film-e a Fekete kefe, vagy nem? Szerinted melyik?
-Nem tudom… Szeretném azt gondolni, hogy nem szomorú. A kérdést szándékosan lebegtetve hagytuk, eldöntetlen maradt. Döntsd el magad, hogy számodra meddig elviselhető a nihil, mennyit bírsz így élni, huszonnégy órát vagy huszonnégy évet? Én magam sem tudom, hogy tudnék-e tetőkön élni boldogan, vagy inkább egy ilyen rakkolós filmrendezőként. Melyik a boldogabb lét? Soha nem tudtam eldönteni, és talán nem is fogom tudni.

-Persze magadra nézve kénytelen voltál választani.
-Nem érzem, hogy kénytelen voltam, de lényegében tényleg választottam. Ezzel együtt, nem vagyok benne biztos, hogy így egy kerekebb, teljesebb ember vagyok, akinek van magja, azokhoz képest, akik évekig elülnének "szimbolikusan" a tetőkön kecskét etetve. Nem látom a sikeres karrierista és a kevésbé sikeres nihilista ember közti minőségi különbséget. Nem is tudok így embereket mérlegelni, és a Fekete kefe is valahol erről szól.

220*-Úgymond, meglepődtél, hogy a filmed kapta a Magyar Filmszemle nagydíját. Ráadásul első eset, hogy elsőfilmes rendező nyert a Szemlén. Mennyire jelent ez terhet?
-Nem fogom fel versenyként a dolgot, nem vagyok sportoló, tehát nem gondolom, hogy az én filmem jobb volt a többinél. Ezért nem igazán jelent terhet a kitüntetés, hanem egyszerűen örülök az elismerésnek, hogy sokaknak tetszik a művem. Akkor se leszek szomorú, ha a következő filmem majd nem nyer. Bár volt egyfajta kényszerérzetem, hogy akkor most mindezekután egy nagyon összerakott, nagyon profi, nagyon jól felépített, tökéletes valamivel kell előállnom, de ezt szerencsére sikerült legyőznöm, igaz nem ment könnyen. Nehéz jósolni, de remélem, hogy tényleg sikerül a következő filmemet enélkül a teher nélkül készíteni.