Hosszú-hosszú várakozás után végre elérkezett az a pillanat, amikor ismét elhaladtunk a Sziasztok! felirat alatt, és beléptünk a Szigetre. A jegybeváltónál volt azért bőven sor, de nagyon is szervezetten zajlottak a dolgok, így hamarosan a karszalag és a diákjegyhez járó Meex italkuponokkal távozhattunk. Ez a kis ajándék igazán kedves tőlük, és mint nem sokkal később kiderült, nagyon taktikus lépés is volt. Ők már sejthettek valamit abból, hogy néhány nappal a fesztivál előtt lecsap a monszun, és ennek köszönhetően pont a Meex – Snowattack nevezetű helyszín lesz hivatalosan is a Sziget Legbüdösebb Pontja. Az ajándékkuponok bizonyára jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy még így is jó nagy tömeg mozgott a környéken.
Egyébként mindenhol sokan vannak, az utakon való átlag haladási sebesség időnként már most, az első napon a nullához közelített, ami mondjuk nem kellemes, ha az ember épp siet egy programra, de egyébként nem vészes, pláne, hogy mindig van mit nézni. A Sziget szokás szerint hemzseg a furábbnál furább alakoktól, első ránézésre idén különösen menők a mindenféle parókák, a szatén köntösök és diszkógömbre hajazó, kis tükörlapokból álló kaftánok, valamint a fényképezőgépnek álcázott vízipisztolyok, amikkel orvul közös képhez invitálják, majd szembefröcskölik a lányokat. Ami máshol óvodás és idegesítő, az itt csak a szokásos fesztiválrituálé része.
És tényleg sok a külföldi, azon belül is a holland és a francia, de azért belefutottunk nem egy németbe, angolba, spanyolba vagy épp belgába is. Bár köztudott, hogy a bérletesek ennyi és ennyi százaléka külföldi, azért mégis meglepő évről évre egyre inkább azt tapasztalni, hogy legkevésbé a magyar nyelvtudásra van szükség a mindenféle szigetes interakciók során.

Sziget 1. napi fotókért kattints!

Ez főként a Világzenei Színpad környékén van így, ahova a Csík zenekar koncertje miatt tévedtünk, miután megtettük az első tiszteletkört a Szigeten. Bár Lovasi András most nem vett részt a koncerten, azért az méltán volt nevezhető a történelem első Kispál-emlékkoncertjének, ugyanis nagyjából kivétel nélkül minden feldolgozást eljátszottak, amit az idők során készítettek a zenekar tagjai, akiknek a fele – nyilván a Hajógyári sziget túlvégén az éppen ugyanezen a napon zajló White Party tiszteletére – talpig fehérbe öltözve jelent meg.
A napnak ezen a pontján még kényelmesen el lehetett férni a kivételesen főleg magyarokból álló közönség soraiban, nem úgy, mint az este fő attrakciója, a Buena Vista Social Club koncertje alatt. A kettő között azért még belenéztünk a The Hives koncertjébe is, bár szerintem (és ebben négyfős szigetkülönítményünk minden tagja egyetértett) ezt főképp az énekes Howlin Pelle Almqvist két szép szemének látványáért, valamint a bajor ovisok ünneplőjét idéző fellépőruhákért volt érdemes megtenni.
Ezek után következett a már említett Buena Vista koncert. Tudományosan bizonyított tény, hogy egy koncerten mindig ott van az átjáró folyosó, ahol én állok, és mivel itt nagyon sokan voltak, és nagyon sokan közlekedtek ide-oda, egy idő után az amúgy fantasztikus zene és profi előadás ellenére is kénytelen voltam odébbállni, de elsőnapos optimizmussal arra jutottam, hogy így legalább belenézhetek az este másik nagy fellépője, a Madness koncertjébe is.

Sziget 1. napi fotókért kattints!

Így aztán a Nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol is belefutottunk Fáni elefántba, aki rövid pályafutása alatt több fesztiválon vett már részt, mint mi négyen együtt. A már-már kultikus státuszban létező gumielefánt (aki a Facebookon is megtalálható Fáni Elefánt néven) gazdája elmondása szerint egy iskola padlásáról került elő, számtalan koncertet megjárt, aláírta többek között a Ska-P, a néhai Kistehén Tánczenekar és a Kispál (amit azért most még túl korai lenne néhainak nevezni…) minden tagja. Így aztán a Madness utolsó néhány számát a Nagyszínpad előtt leszórt tonnányi sörös-sáros homokban ugrándozva hallgattuk meg. Mindez nagyon hangulatos volt (a koncert ezen része pedig nagyon jó), de azért – lévén, hogy óbudaiként itt leszek az utolsó utáni napon is, amikor a Sziget már csak egy sártengerré változtatott, mocsárszagú romhalmaz lesz – alapvetően nem vagyok odáig ezért az ideiglenes tengerpartért, bármilyen szükséges is.
A koncertek utáni üres óra, amikor is el kell dönteni, hogy merre szeretnénk átmulatni az éjszaka további részét, pont ideálisnak bizonyult arra, hogy ellátogassunk a Cöxpon Ambient Sátorkertbe, hogy miközben kigondoljuk a továbbiakat, belepillantsunk az Antropos.hu (Vj Praxinoscope) vizuális előadásába, amit nem is bántunk meg. A látványnak és az éppen játszó Santa Diver zenéjének köszönhetően nagyon kellemes hangulatba ringattuk magunkat, ami ebben a nyugis, párnás-lámpafüzéres légkörben amúgy sem nehéz. Ebből a révedezésből egy stratégiai ponton elhelyezett éles váltás rántott ki, amikor is a zenészek kellőképpen a húrok közé csaptak, a tetőről lógó hatalmas, rózsaszínű gömb pedig hirtelen zöldre változott, amit a továbbindulásra való felszólításnak értelmeztünk, így bele is vágtunk az éjszakába.

Tény és való, hogy rengeteg lehetőség van a hajnalig való mulatozásra. Egymást érik a különböző helyszínek, az ember nem tud úgy egy métert menni, hogy semmiféle zenét ne halljon, így a fesztiválhangulat megvan rendesen. Szomorúan vettük észre, hogy a Pöttyös után a HVG is elhagyta a fedélzetet, szép emlékű partijainak helyén a kiépülőben levő Vodafone-világbirodalom és az újonc Pringles található. Azért van olyan is, ami sosem változik, például a Világzenei színpadnál található Dalmát, minden külföldi fesztiválozók bázisa, ahol magyarokat csak elvétve találni, és bár évek óta minden este nagyjából ugyanazok a zenék mennek, a hosszú asztalokon és padokon táncoló tömegnek és Sziget legőrültebb figuráinak köszönhetően mégis megunhatatlan ez a helyszín. Sajnálatos módon idén már a Mokka Cuka szokásos reggeli-délelőtti partijai sem színesítik a programot, így reggel öt-hat tájban minden helyszínen véget ért az első nap.

Sziget 1. napi fotókért kattints!