Bár igazából a design-image film megjelölés sem helytálló, ha már anglicizmus, legyen még gázabb: én fíling-filmnek nevezném. Mert ugyan meg vannak dizájnolva a képek, és a Szigeten készül persze, de a film mégiscsak arra ment rá, amire: a Szigetes képek kapcsán jelentkező melengető érzésre a gyomrunk tájékán, a Sziget iránt télen jelentkező honvágyra és a már említett fílingre. Ugyan az illetékesek szerint van itten tömegpszichózis, tömegvonzás is, amit a film megnézte előtt még el is hihetnénk, de elég pár másodperc, hogy kiderüljön, tényleg van tömeg, de az említett súlyos kérdésekről szó nincsen. Inkább Sziget-promoról van szó kérem szépen, egy videoklipbe belegyűrve, és önmaga körül felesleges hangzavart okozva.
Pár másodperces snittek arcokról, a tömegről, visszalassítva, vagy gyorsítva, és újra meg újra lejátszva, mindez alárendelve a zenének. Mondhatnám nem véletlenül, mert a Zagar jegyezte filmzene fényévekkel veri magát a filmet. A mozi egy pillanata tetszik igazán, amikor a Nagyszínpad előtti teret elválasztó kordonok között megy imbolyogva a kézikamera a kísérteties, vöröses homályban fénylő színpad felé. De akkor is, tömeg filmnek, Sziget filmnek, de még dizájn filmnek is kevés ez. Egy ilyen anyaghoz nem kell Fabricius Gábor, elég lett volna a stylist Lakatos Márk, aki amúgy szintén jelen volt a bemutatón, cuccos transzvesztitának öltözve. Nem mellesleg a bemutató után alkalmunk nyílhatott egy kis Zagar koncertre is, amit azonban a fél-háromnegyed órás késésnek, és a koncertre tökéletesen alkalmatlan Toldi mozi hangosításának sikerült kigolyóznia. Ezen még a vizual (szintén Fabricius) se tudott segíteni, hiába kölcsönöztek hozzá egy pár snittet a Mechanikus Narancsból, és hiába ment ez jobban, mint a kisfilm-készítés.