A 10. FRANCIA FILMNAPOK HIVATALOS NYÍTÓFILMJE!

Szereplők: Gerard Jugnot, Jean Dujardin, Melanie Doutey, Maria-France Santon, Arno Chevrier
Rendező: Eric Civanyan

Benjamin Constant mondta egy napon azt a csodás mondatot, hogy "Ahhoz, hogy megismerd az embereket nem elég, ha lenézed őket". Egy átlagos mozira ez a kijelentés teljes bizonyossággal alkalmazható lenne. Elég gyorsan besorolva a könnyű kis komédiák közé, – virágzó műfaj Franciaországban – a Soha ne mondd, hogy soha, modellje egy népszerű stílusnak, melyen De Broca, Leconte (legjobb időszakában), vagy akár Régis Warnier befolyása is érezhető. Egy olyan stílus mely intellektusában megragadó (Leconte-nál nem mindig, valljuk be…), mellyel újraélhetjük a komédia igazi jellegét, vagyis, hogy könnyedséggel beszélhetünk komoly dolgokról és pont ellenkezőleg, banalitásokról teljes komolysággal.
Ez a megfogalmazás nem egy szappanopera ismeretlen rendezőjétől származik, hanem magától Alfred De Musset-től (a darabot 1836-ban írta), ami felfedi az emberi kapcsolatok kegyetlenségét és szürkeségét. Csak semmi banalitás. Csupán tiszta kiábrándultság a világból, az átlagosság elleni tiltakozás és egy óda az élet és a test örömeihez. Aki ismeri a XIX. századi irodalmat, az tudja, hogy ez a film boldog keveréke az odaillő szónak és ritmusnak, a cselekménynek és rendezésnek, egyszóval mindannak, amit csak ki lehet hozni egy végtelen témából: a szeremből és társadalmi kivetüléseiből… Ebben a vígjátékban van minden, ami csak kell: cinizmus, kétség, kétértelmű megjegyzés� minden. A vázolt világon és a hozzá hasonlókon keresztül mutatja be Musset / Civanyan azt, ami a legösszetettebb s egyben a legrészegítőbb is e világon: a feltétlen szerelem, az, amely miatt felhagyunk elveinkkel, józan ésszel akaratunk ellen cselekszünk, de egyben, amely megdobogtatja a szíveket 7-től 77 éves korig…
Élvezzük az alkoholt, a nőket, a hazugságot. "Mindegy milyen a csomagolás, ha attól, ami benne van részeg, leszel" mondta egy napon a mester, aki nem tudta megállni, hogy ne jegyezze meg szépséges George Sand-jának, hogy a szerelemben mindig van "egy fene tudja micsoda, ami szereti a szenvedést".