Az index hírportál közlése szerint, Sugár Jánostól – interjúnk főszereplője – ujjlenyomatot vettek, házkutatást tartottak a lakásán, szóval rabosították, mert a Király utcában található VAM Design Center utcai falára, egy negyvenszer hatvan centiméteres felületre, a következő feliratot festette, stencil segíségével: “Wash your dirty money with my art”. Nem, nem a pénzmosásról van szó, de ezt most mi nem cáfoljuk, megtette a művész. Hogy, a művészeti megnyilvánulásokat miért nem fogadják el, és valójában milyen művészet az utcai, kiderül a Sugár Jánossal folytatott beszélgetésünkből.

ANTROPOS.hu: -A streetartról mindenkinek más elképzelése van, általában ez kimerül a graffitiben. Mit nevezhetünk streetartnak?
Sugár János: -A streetartra azt lehet mondani, hogy mindaz, ami nyilvános térben, és nem magántérben történik.
A nyilvános térben működik, az úgynevezett public art – vagy köztéri művészet is, ami alapvetően a hatalomnak az önreprezentációja. Az, hogy a hatalom mit gondol, hogy mire kell emlékezni. Egy király, egy politikai rendszer mit tart fontosnak. A streetart is köztéren szerepel, de nagyon fontos tulajdonsága, hogy illegális. Nagyon sokféle módon lehet valami illegális, mert az, hogy mi a legális az megint csak hatalmi kérdés. Elég szerteágazó területei vannak, amik a történelem folyamán mindig változnak. A streetart egyik legfontosabb ága azoka fajta üzenetek és jelzések, amiket úgy lehet összefoglalni, hogy “itt vagyok”, tehát amikor valaki belekarcolja egy téglafalba a nevét. Ez rendkívül ősi és alapvető motiváció.
Ugyanez van a tagelésben, ugyanez volt az ezernyolcszázas években, amikor egy Kiselac nevű ember nehezen elérhető sziklafalakra mésszel kifestette nagy betűkkel a saját nevét. Tehát a streetartnak két nagy irányzata van, az egyik ez az “itt vagyok”, ez a szerzőről szól.
A másik nagy ága – tematikusan – az az úgynevezett Menetekel ág, ami a Bibliából jól ismert történet, mikor Belsezar király palotájában a nagy dáridó kellős közepén egy láthatatlan kéz – Isten keze – fölírja a falra, hogy “megmérettél, könnyűnek találtattál, szerte szaggattatol” ez egy jól ismert történet.
Ez a másik ág, amikor egy olyan üzenet jelenik meg, amit a többségi társadalom, vagy annak a képviselői nem szívesen látnak. Egy olyan csoport vagy kisebbség véleményét adja vissza, akik ki vannak zárva a nyilvánosságból, nem tudnak kommunikálni.
Nem önmagát akarja az ember megjeleníteni, hanem egy olyan elnyomott véleménynek akar hangot adni, amit a társadalom többségi része nem enged, vagy nem mer elfogadni. Ezek a tematikus ágai.

ANTROPOS.hu: -Milyen területei lehetnek a streetartnak?
Sugár János: -Nagyon sokszínű. A köztéri művészet és a taktikus médiahasználat közé esik a streetart. Ma a streetart, a graffiti, stencil, matrica, utcaszínház, amikor kritikusan óriásplakátok tartalmát megkérdőjelezik, a biztonsági kamerák előtt performáló csoportok, rengeteg van. Ez egy nagyon színes terület, újabb és újabb változatok jönnek, például a fénygraffiti, és az új technológiák. Illetve ha a street mint utca jelentését a nyilvánosság metaforára fordítjuk akkor ugyanilyen a virtuális köztér is, tehát az ottani akciókat is ide lehet sorolni.

ANTROPOS.hu: -Meg lehet nevezni egy olyan határt amelytől a tag már tartalmas megnyilvánulás felé mutat?
Sugár János: -Az önkifejezésnek nincsen tartalmatlan formája, mert minden önkifejezés érték. Másfelől pedig aki ismeri valamennyire a graffitit, az tudja, hogy a tag nem egy okvetlenül alacsonyabb rendű megnyilvánulási forma.
A graffitinél nagyon fontos az idő, tehát a tagnek is van egy időegyütthatója, mondjuk gyorsabban lehet tagelni, és nyilván egyszerűbb is, és akik a streetartot divatszerűen űzik azoknak a tag könnyebb. A tagben sokkal több olyasmi igénytelenség van, ami inkább arról szól, hogy nem azért tagel az illető, amiért egy komolyabb grafitis tagel, hanem mert egy közösséghez szeretne tartozni és jelenleg a mai magyar társadalom a fiatalok, számára nem nyújt okvetlenül olyan közösségi alternatívákat, amiben valakinek a kreativitása ki tud bontakozni. Ez egy hatalmas tragédia, mert középszerű felnőttek válnak belőlük.
Aki fiatal korában nem tapasztalja meg azt, hogy a kreativitásnak milyen felszabadító ereje van, abból nem lesz egy forradalmár tudós, vagy egy kiegyensúlyozott lelkületű tanár, vagy egy jóérzékű ügyintéző, hanem sérült, sérülékeny beteg kellemetlenkedő figurák lesznek.

ANTROPOS.hu: -Hogyan tudjuk helyesen megítélni azokat az embereket akik összefirkálják a környezetünket?
Sugár János: -A legértéktelenebb tageket is a magyar társadalom tagjai firkálják, fiatal emberek, akikből felnőttek lesznek, és akik a mostani felnőttek nyugdíját fogják fizetni. Ezt le lehet becsülni, meg lehet fikázni meg minden, de nem érünk el vele semmit. Másfelől a tag – ha ezt komoly értelemben vesszük -, az maga a graffiti. Az összes graffiti-műfaj mélyén a tag van, mert a tag az, hogy „én vagyok, az én nevem, becenevem, akármim”, lehet színesben, nagyban, az ugyanaz.

Szerintem hatalmas félreértés ezekben minőségi különbséget keresni, mert ez egy közösségi művészet, amiben a közösségi szempont dönt. Aki tagel vagy graffitizik az nem azért fest az utcafalakra, mert nincs otthon papír, vagy nincs pénze vászonra, hanem azért, mert ez egy közösségi műfaj.
A többségi társadalomnak az a képviselője, aki megpróbálja a jó és a rossz grafitit vagy a még nem művészet meg a már művészet kategóriáját belevinni, az a legjobb esetben is buta és becsapja önmagát.

ANTROPOS.hu: -Hogyan lehet része a városi életünknek?
Sugár János: -Ha valaki körülnéz Budapesten észre kell vennie, hogy a város egy élő szervezet. Olyan, mint a nyelv. Milyen alapon mondom, hogy nem szabad suk-sükölni? Ha valaki így használja az anyanyelvét, az azt jelenti, hogy így is lehet használni. Az illető kommunikál, tehát akikkel kommunikál, valószínűleg megértik, nyilván akik nem így beszélnek, azok között egy kulturális szakadék képződik. A város is így működik, nehéz meghatározni szabályos-szabálytalan szép és csúnya dolgokat.
Valaki azt mondja: “Szép az Andrássy út.” Miért szép? Mert ott vannak a régi lámpaoszlopok? Azok 100 éves oszlopok utánzatai utólag tették oda, miután kétszer lerombolták, ami ott volt.
Milyen alapon tesszük azt vissza? Tehát csak azt akarom mondani, hogy egy mai város az nem az a város, amit mint koncepció, fogalom jelentett tíz, ötven vagy száz éve.

Lehet, hogy ma azt hisszük, hogy milyen szép volna egy monarchia béli Budapesten élni, csak hát akkor is voltak nyomortelepek, megalázott kizsákmányolt munkások, és azt valamiért tönkretettük mi. Mert ugye tönkretette a történelem és az is, valahogy mi vagyunk. Tehát akik a város és művészet viszonyában gondolkodnak, azoknak szem előtt kell tartani, hogy milyen alapon kényszerítünk rá a városra, mint élő dolgra egy olyan absztrakt vagy már nem érvényes városfölfogást, aminek a realitás ellentmond.

Nem szeretjük, hogy össze vannak firkálva a kirakatok, vagy a városon belül graffiti van? Mit lehet csinálni. Aki teljesen falelkű az azt mondja, hogy le kell törni a grafitisek kezét. Ugyanakkor kik ezek a grafitisek? Ezek a mi gyermekeink, a mi társadalmunk tagjai.
Másrészt mit firkálnak össze? Azokat a boltokat nagy számban, amikben nincs tevékenység. Miért nincs tevékenység? Mert mi a graffitit utáló politikusokat megszavazzuk – jó pénzért -, hogy a városon belül legyenek üzletközpontok. Aki azért nyafog, hogy a város nem szép, az miért nem nézz tovább és mondja azt, hogy azért nem szép mert nem helyes, hogy eltűntek a kisboltok, a kis üzletek. Ahol azokra vigyáznak. Tehát simán lehet azt mondani, hogy a graffiti egyfajta urbanisztikai állásfoglalás. Így is lehet nézni a várost.

ANTROPOS.hu: -Milyen viszony van a város és a művészet között?
Sugár János: -Ha valahol graffiti van, az azt jelenti, hogy az építész fakezű volt és tervezett egy olyan sarkot ahol csak pisilni lehet, vagy azt jelenti, hogy hoppá miért is tűntek el a boltok? Miért jó,
hogy mindenki egy nagy bevásárló központba jár, és nem lehet a
legegyszerűbb dolgokat megvenni és ott állnak üresen az üzlethelységekés nincs arra egy program, hogy hogyan lehetne azokat élettel
megtölteni.

A város és a művészet viszonya az attól is függ, hogy azok akik a döntéseket hozzák, milyen korszerű vagy korszerűtlen képpel rendelkeznek a művészetről.
Azt lehet mondani, hogy hihetetlen korszerűtlen képpel rendelkeznek a művészetről, ami a köztéri művészetre is, a művészeti akciókra is a public art akciókra is rányomja a bélyegét.
A mai magyar társadalom nagyon konzervatív és művészileg hihetetlen tájékozatlan, tehát ha ezt földrajzilag kéne kifejezni, akkor Magyarország nyugattól a legkeletibb terület.
Hasonló léptékű városokban, mint például Berlinben van lehetőség arra, hogy a városi mobilitás nyomán a kialakuló kerületek kialakíthassák a maguk közösségi formáikat és az új üzleti próbálkozásokat segítik üres üzletekben létrehozni.

ANTROPOS.hu: -Hogyan lehetne társadalmilag elfogadottá tenni a graffitit?
Sugár János: -A magyar társadalom képviselői a művészetet nem tudják hova tenni. Erről úgy gondolkodnak, mint 60 éve, hogy van valami dekoratív meg identitásképző szerepe, de a művészetben megjelenő szabadság, bátorság, radikalizmus, függetlenség – ami a nyugati művészeti fogalom része – azzal nem tudnak szembenézni.
Meg kell találni azokat a pontokat, ahol dialógusba lehet kerülni. Dialógust lehet építeni a városvédők és a graffitisek között. Ezek a próbálkozások eddig kútba estek, mert a politikus réteg teljesen fölfuvalkodott.
Az építési palánkokat eleve legális graffiti térnek kéne tekinteni. Az iskolák visszaszerezhetnék a hitelüket a pop kultúrával kapcsolatban.
A streetartosok valóban tesznek a városért, mert minden művészet – vagyis a kortárs művészet – arról szól valójában, hogy hogyan lehet egy független kritikai érzéket az emberekben kialakítani.

ANTROPOS.hu: -Miért nem valósult ez még meg?
Sugár János: -Általában a többség boldogan élvezi, hogy megmondják nekik mit csináljon. Megszokta, hogy megmondják, hogy mit hogyan fogyasszon. A tévével szemben nincs apelláta, azt látjuk amit adnak nekünk, és azt szeretjük amit adnak nekünk. Azt hiszik, hogy mi azt szeretjük, pedig azért szeretjük azt, mert mást nem kapunk.A város és a város falai üzenőfalak. Vannak a lakossági és a mű-lakossági hirdetések, a vadplakátok, mindenki kommunikálni akar. A vízvezeték szerelő is felületet lát ebben, amikor rányomja a matricáját a kapura. A tagelő is, ő más módon. A város az nem csak fogyasztási helyzetekből felépülő hely, hanem kommunikációs felület is.

Már letakarták a tanár úr alkotását…