Halálos iramban – Tokiói hajsza

Sok-sok japó verda, finom ázsiai sunák, és persze drift minden mennyiségben. A Halálos iramban harmadik része Tokióba költözött.

Várakozások nélkül kell beülni a moziba és akkor nincs akkora gáz. A Tokiói hajsza ugyanis semmi extra, csak egy újabb Halálos iramban rész, amolyan csajos-verdás-bűnözős film. Gyorsulás helyett most driftelünk, azaz erőcsúsztatással, menetiránynak keresztbe állítva az autót vesszük be a kanyarokat a parkolóházban. Van persze sok finom suna is, most éppen az ázsiai földrészről.
Sean Boswell (Lucas Black) az épp aktuális jó-rosszfiúnk. Galibába keveredik – természetesen egy csaj miatt -, amit gyorsulással kívánnak megoldani a felek. Szépen lezúzzák mindkét verdát, persze megússzák élve, bár azért kicsit vérzik a szájuk széle. Még mosolyogni is van kedvük utána, nem úgy, mint a hatóságoknak. Sean-nak nincs más választása, ha nem akar börtönbe kerülni, irány Tokio, ahol is a katonatiszt apjával fog élni. Főhősünk hamarosan itt is belecsöppen az illegális versenyek világába Twinkie (Bow Wow) hathatós közreműködésével, ám itt már nem a "nyomom a gázt és nitrózok" stílus a menő, hanem a driftelés a parkolóházban. Első versenyén kihívja D.K.-t (Brian Tee), a driftkirályt, aki főállásban a yakuzának dolgozik, és csúnyán lealázza főhősünket. Ezután Sean kénytelen lesz a maffiának melózni Han (Sung Kang) gyámkodása alatt, aki megtanítja az újoncot az erőcsúsztatás művészetére. Azonban Sean szemet vet D.K. barátnőjére, Neela-ra (Nathalie Kelley), és akkor persze jön a berágás, bonyodalom, driftelés minden mennyiségben, még akkor is, ha nyílegyenesen gyorsabb volna menekülni.
Színészi alakításról nem beszélhetünk: egy az, hogy nincs mit, hiszen több a verda, mint a színész, másrészt meg kit érdekel színészi alakítás, csikorogjon a gumi, legyen sok krézi japán csaj, ez elviszi a filmet. Végül is beül az ember, nézi a fasza kocsikat, jó csajokat, nem gondolkodik, mert az fáj ilyenkor 35 fokban, néha röhög egyet egy-egy giccsbe hajló éjszakai driftelésen, kínosan üres dialóguson, de hát istenem, belefér. Most mit vártatok?

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére