2014. július 25.

Punnany Massif: Tizen1ek

Budapest Park (Budapest, IX., Soroksári út 60.)
A Punnany Massif e hét pénteken ismét a Budapest Parkban lép föl és biztos, hogy a zenekar fennállásának 11. évfordulójára adott koncerten legalább akkora bulira számíthatunk, mint a szezonnyitó teltházas koncertjükön.

A hivatalosan 2003-ban alakult pécsi hip-hop zenekar mára négy lemezt is piacra dobott. 2006-ban a Körkorkép, 2010-ben a ShenKick, 2011-ben a SunKick, illetve 2013-ban a Fel #1 jelent meg. Felcser Máté (RendmenMan) és Farkas Roland (Wolfie) már 1994 óta ismerték egymást, végül egy FankaDelivel késztett közös dal és Wolfie saját lemezének terve is befuccsolt, de ekkor ismerték föl, hogy ideje megalapítaniuk közös zenekarukat, ami azóta is évről évre népszerűbb.

Ők maguk társadalom-funk névvel illetik a zenéjüket, mely a kortárs társadalom problémáira reflektál a zenészek szemszögéből. A két MC-s megoldással nem voltak elégedettek és szépen lassan egyre több élőzenész került a zenekarba, hogy összeálljon a ma ismert formáció, melynek tagjai: Felcser Máté (Rendben Man), Farkas Roland (Wolfie), Meszes Balázs (Meszi), Iványi “Szevasztok” Szabolcs, Bolbach “Deepy” Gábor, Piszkár Bálint (R-nold), Lipics Gergő (Lipi),Szekeres “Szeki” Norbert, Kerekes “Keko” Kornél, Czimerman ‘Czimi’ Csaba.

http://antropos.hu/data/8945/2.jpg

2009-ben a hiphop.hu díjátadón a Telik az év dala lett, a Viva Cometen 2012-ben a Pécs Aktuál X- el a legjobb videoklipnek járó díjra jelölték őket, amit 2013-ban át is vehettek a Mosolyért, idén másodszorra vannak jelölve a legjobb együttes díjra, e mellett idén a Bravo Otto-n is az év együttese díjra, illetve az Engedd el című dallal Fonogram díjra voltak jelölve.

A héten pedig ennek a szépen ívelő pályának a 11. évét ünnepelhetik a zenekarral a rajongók a Budapest Parkban, aminek idejére a zenekar visszatér a fővárosba a nyári fesztiválturnéról. A vendég a Muriel zenekar lesz, a koncertek 19.00-kor kezdődnek és a jegyek, amikért 1.499 Ft-ért juthattok hozzá, bármikor elfogyhatnak, szóval irány gyorsan lecsapni rájuk, hogy együtt bulizhassatok a szülinaposokkal.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére