Régen láttam ennyire nyomasztó, elgondolkodtató, ugyanakkor ennyire megnézésre érdemes darabot, mint szombaton. A rövid, 1 óra 20 perces előadás alatt annyi minden történik, ami egy életre is sok lenne.
Pintér Béla Parasztoperájának története nagyon ősi, drámaiságát éppen az adja, hogy bárhol, bármilyen időben megállná a helyét. A darab ugyanis egy balladisztikus történetet dolgoz fel rengeteg zenével, az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegyévé gyúrva. Ahogy a szerző mesélte egyszer: „A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.”

Bár a színlap szerint is zenés darab kerül bemutatásra, de a Parasztopera túltesz azon, amit én eddig ennek a műfajnak ismertem. Pedig tényleg szeretem a zenés darabokat, a musicaleket, sőt némelyik operát is, de ez már annyira zenés volt, hogy a szereplőkhöz hasonlóan én is ölni tudtam volna egy kis prózai részért. Ugyanis pár káromkodáson kívül nem volt prózai rész a darabban. Ennyi recitativo-t én még templomon kívül nem hallottam. Viszont azt el kell ismerni, hogy a magyaros-népies dallamvilág még az ilyen ehte pesti leányzókban is megmozgat valami ősi szimpátiát.

A színészeknek pedig mindenképp hatalmas elismerés jár az alakításukért, különösen az állomásfőnököt alakító Aszalos Gézának, aki negatív szerepe ellenére is a kedvencem lett. Olyan tökéletesen alakította a lecsúszott, alkoholista, alattomos figurát, hogy szinte valódi utálatot éreztem iránta. Sőt, kezdtem megérteni, hogy lehetséges, hogy Isaura felszabadítására is gyűjtött a magyar nép.

A letaglózó muzikalitáson túl a darab egy nap, egy esküvő története, bár az események ennél jóval örökkévalóbb távlatokat fognak át. A színpadra vitt másfél óra csupán a drámai tetőpontja egy család történetének, azonban az előzmények és a hatások egy egész emberöltőt meghatároznak. Bár egyfelvonásos darab, mégis két jól elkülöníthető részre oszlik. Az első felében kellemesen humoros események követik egymást, nem kevés káromkodással fűszerezve. Itt még a dél-amerikai szappanoperák hangulatát idézi a darab: bár a legény nősülni készül – hiszen nemsokára apa lesz – valójában mostohatestvérébe szerelmes, akit akarata ellenére az állomásfőnöknek ígértek. A darab második felére azonban átalakul görög tragédiává: csalfaságok, gyilkosság, rokoni szálak derülnek ki, aminek következtében alig marad élő szereplő. A 16-os korhatár erősen indokolt, mind a történetvezetés, mind a tetemes mennyiségű káromkodás miatt.

Ha valaki most lemaradt a darabról, vagy még csak most kapott kedvet hozzá, az ezen a videón megnézhet egy rövid ízelítőt belőle:

Egyébként pedig semmi ok aggodalomra, a Pintér Béla által írott eredeti előadást, a szerző rendezésében rendszeresen játszák a legkülönbözőbb színházak, nem kevesebb, mint tíz éve. Nem véletlenül, hiszen a Parasztopera az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve. Így aztán szinte természetes, hogy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadását is vastaps jutalmazta.