Pedig különösebb extrával nem is rukkol elő, csupán több szálon indítja el és mozgatja az egyébként is felpörgetett tempójú eseményeket, a három éve megismert és megszeretett szereplők mellé pedig újabb kedvesen esetlen vagy éppen dühítően ellenszenves karaktereket illeszt a történetbe. És ha már történet: nagyjából ott vesszük fel a fonalat, ahol az első rész záródalában elejtettük. Azúr és Csili szerelméből fiókák születtek – szám szerint három –, a kis családot pedig teljes védelem alá helyezték fajuk fenntartása érdekében Rio de Janeiróban.
A családi idillt azonban hamar felkavarja, amikor kiderül, hogy valószínűleg mégsem ők az egyetlen kék tollakkal ékeskedő arapapagáj-família a földön, egy madarász házaspár – történetesen az első részből ismert Linda és Tulio – ugyanis újabb példányokra lelt Amazónia kellős közepén. A hír nem hagyja nyugodni Csilit, így családját fellelkesítve és néhány barátjukkal karöltve (szárnyöltve?) nekivágnak a hosszú útnak, hogy halottnak hitt fajtársaikkal találkozzanak.
Rio 2De mire megy a házi madár az őserdőben? Az övtáskával és GPS-szel verdeső Azúr az első pillanattól kezdve született lúzerként van feltüntetve, és nagyrészt úgy is viselkedik, ám amikor meg kell védeni az őserdőt az illegális fakitermelők népes csapatától, akkor végül megmutatja, hogy ő is madár a gáton. A beilleszkedési nehézségeket súlyosbítja még, hogy egy Roberto nevű szárnyas is csapni kezdi a szelet Csilinek, akivel látszólag a gyerekei is remekül kijönnek.
Tovább színesíti a történetet az első rész nagy antagonistájának, az azóta röpképtelenné vált kakadunak, Nigelnek a megjelenése, aki két segítőjével – egy belé fülig szerelmes nyílméregbékával és egy lomha hangyászsünnel – ered Azúrék nyomába. Az ő haditervük, Azúrék utazása, valamint az őserdőben egymáshoz egyre közelebb kerülő Lindáék és a gonosz erdőirtók összetűzése mentén indul tehát a történet, a szálak pedig idővel szépen össze is érnek.
A cikk folytatása ITT!
Hozzászólások