Ez a Google Glass

Őrült tempóban fejlődik a technika, minden „okosodik”, digitalizálódik, és a különböző hagyományos eszközök az alapvető funkcióik mellett olyan feladatokat képesek ellátni, hogy nem is hinnénk (már az órák is okosodnak!).

Az alábbiakban a Google legfrissebb projektjéről gyűjtöttem össze egy-két adatot. Lássuk, mire képes egy okos szemüveg. Hölgyeim és Uraim – a Google Glass!

Készíteni 2012-ben, ősszel kezdték el, akkor még Project Glass néven. „Egy kibővített valóságot megjelenítő fejre illeszthető kijelzőt” akartak létrehozni, amely hasonló formában jeleníti meg az ikonokat, mint egy okostelefon, csak épp hangvezérléssel működik. Különböző utasításokkal tudjuk vezérelni, melyek mindegyike az „OK, Glass” szavakkal kezdődik, pl.: OK, Glass, take a picture!, egyebek. Ezen kívül videót is rögzít, mutatja az időt, és kapcsolódhat az internetre is, ahol a szemüveg oldalán elhelyezett touchpad-del tudunk válogatni az információk között, van rajta Bluetooth, 3G és GPS is.

Kifejlesztése az X-Labhez köthető, ahol többek közt a vezető nélküli autókat is gyártják. Legelőször Babak Parviz elektromérnök jelentette be, hogy készül az okosszemüveg, a projekt vezető technikai menedzsere pedig Thad Starner.

A termék eleinte csak az USÁ-ban volt elérhető, Google-fejlesztők számára, nagyjából 1500 dolláros áron, és azt jósolták, hogy 2013-ban kerülnek a boltokba. Mindezek közben folyamatosan voltak láthatóak az általa rögzített videók, vagy a hangvezérlés bemutatása, a különböző konferenciákon.

Noha kissé futurisztikus benyomást kelt, és valahogy mindig a Terminátorra asszociálnánk, a Google Glass elnyerte a legjobb innovációknak kijáró díjat, és van benne valami. Sok esetben megkönnyíti a dolgunkat, kifejezetten praktikus eszköznek mondhatjuk. Valószínűleg igen elterjedt lesz, amint csökken az ára, és itthon is felkerül a boltok polcaira. Ügyes találmány.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére