Ismét dübörög a PARK

Harmadszorra is megnyitotta kapuit a Budapest Park, azonban most egészen új ötletekkel rukkolt elő. Miben változik? Katt és meglátod.

Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, idén harmadik alkalommal nyitja meg a kapuját. A négy tánctér ebben az évben is karöltve várja a világ különféle szegleteiből érkező zenészeit, akik a tőlük megszokott profizmussal állítják tetőfokára a hangulatot. Rögtön a nyitóhétvégén, olyan hazai nagyágyúk teszik tiszteletüket, mint a Kiscsillag (április 25.), illetve színpadra áll a pécsi alternatív rock zenekar, a 30Y ( április 26.).

Erős kezdet lesz, s mindez csak egy kis ízelítő abból a repertoárból, melyből 5 hónapon keresztül válogathatnak a szórakozni vágyók.

Az első 3 hét fellépői között, olyan nevek szerepelnek, mint Copy Con (április 30.), a Bikini (május 2.), Alvin és a mókusok (május 3.), illetve a Belga (május 8.). Május 9-10-én a Final Festival (Nemzetközi Diákfesztivál) keretein belül pedig a Pendulum (UK) csapatát köszönthetjük a Park színpadán. Továbbá május 15-én Ocho Macho és május 17-én a Ghymes is koncertet ad.

Az előző évek hagyományait folytatva, idén is külföldi zenészekkel bővül a paletta. Az idei évben azonban mindezd megspékelve, a Park még több és még színvonalasabb együttesekkel kívánja meglepni a közönséget.

Május elsején az Emír Kusturicát és a No Smoking Orchestra-t köszönthetjük a helyszínen, akik az ethno és punk-rock stílusokat keverve, valami egészen egyedit hoznak létre a színpadon, amely a Macskajaj film világába repíti a résztvevőket.

Június 14-én a Gogol Bordello (USA) repül el kis hazánkba és azon belül a Park helyszínére egészen Manhattenből, hogy sajátos cigány-punk zenéjükkel és új albumukkal (Pura Vida Conspiracy) megteremtsék azt a fantasztikus hangulatot és zenei kavalkádot, melyről messze híresek.

Az Aerodrome fesztivál keretein belül június 16.-án, sokak örömére újra színpadra lép hazánkban a Limp Bizkit. Először köszönthetjük hazánkban a zenész, filmrendező és egyben producer Rob Zombie-t, valamint ellátogat a Megadeth, kedvezve a trash-metal műfaj kedvelőinek.

Június 17.-én minden valószínűséggel a Dropkick Murphys (USA) őrjíti majd meg a közönséget, s ha úgy gondolnád, hogy ezt már nem lehet fokozni…

Nos, a következő hónap megcáfolja, hiszen júliusban olyan bandák lépnek fel a Parkban, mint a Protest the Hero (CAN), a progresszív metál zenekar, amely avantgard megoldásaival mindig ígér valami újat a színpadon (július 1.). Július 22.-én a Sick of it all banda tagjai köszöntik a hard core zene rajongóit, illetve a Dream Theatre (USA) július 26.-án mindent megtesz annak érdekében, hogy felpörgesse a Budapest Park közönségét.

Az idei évre a hangulat már biztosított, azonban hogy még színvonalasabbá tegyék a szórakozóhelyet, a Park új arculattal várja látogatóit, amely során egy egyedi, a valóságtól elrugaszkodott világ jelenik meg a kerítéseken belül.

“Arra törekszünk, hogy a Park ne csak éjszakai szórakozóhely legyen, hanem ennél összetettebb, tartalmasabb és sokszínűbb hely” – fogalmazott Rimóczi Imre, a hely építésze, tervezője.

Újdonság lesz az új SportKert, ahol óriási LED- kivetítőn lehet majd nyomon követni a futball-világbajnokság, illetve a vízilabda Európa-bajnokság meccseit. Átalakul az elektronikus zenei helyszín, amely mostantól a PopArt névre hallgat.

Továbbá megújulnak a zöldfelületek, melyek kertészeti installációkkal egészülnek ki és a Bunker Kortárs Galéria mellett a Park területén szétszórva, a kültéren nagyméretű műtárgyak és kinetikus szobrok, bálványok, kapuk, interaktív installációk lesznek láthatók. Utcaszínházzal is kiegészülnek, és hogy a hasunkról se feledkezzünk meg, a gasztro kínálat is bővül.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére