Világnapok

A 21. század elejére sikerült kisebb-nagyobb hajtűkanyarokkal eljutnunk arra a szintre, hogy már minden nap világnap. Bizony, mindre figyelemmel kell lennünk, mert olyan szinten túlragyogta magát az egész dolog az általános műveltség szintjén, hogy ihajcsuhaj annak, aki mástól értesül a nap híréről.

Bárki szembesülhet a ténnyel, hogy márpedig rengeteg világnap van.  A különféle betegségekre figyelmet felhívó napok, például az Alzheimer-világnap, szakmába vágó napok – szerzetesek világnapja -, valamint a személyes kedvenc, az öltözz ki-nap, ami hihetetlen módon szintén világnap.

Az Öltözz ki! világnap (Suit Up Day!) egy igen ismert és népszerű sorozat alapján terjedt el a rajongók fáradtságos munkája, valamint a szocális oldalak hozzájárulása eredményeként. Gondolom, mindenki tudja, melyik is az a sorozat, amelyik úgy indul, hogy a jószándékkal felvértezett családapa a sarjainak elregéli, hogyan szeretkezte át magát a családi tűzhely mellett állandóan sürgölődő angyalig, eközben tartós lelki sérülést okozva mindkét porontynak. Bizony, az Így ismerkedtem meg anyátokkal. Ezt a világnapot azért támogatom teljes mellbedobással, mert igenis jó dolog öltönyben feszíteni az utcán, pláne minden ok nélkül, pláne fantasztikus összefutni egy vigyorgó, kicsípett egyeddel, és hülyén nézni egymásra. Illetve a férfi blokk alfahímei talán megtanulnak közben rendesen nyakkendőt kötni. Talán.

Evezzünk komolyabb vizekre. A fenti fajsúlyú világnapok elismertetésére tulajdonképpen nincs szükség, ez szimplán érdeklődési körön alapul, majdhogynem összejövetelnek is lehetne tekinteni jogi szempontból. Elég, ha csinálsz egy oldalt hozzá online, és népszerű lesz. 

A béke világnapja, vagy a halálbüntetés világnapja már komoly munkát igényel. Ahhoz, hogy ezeket elismerjék több országban, vagy akár világszerte, időt és energiát nem kímélve kell valamilyen úton-módon eljuttatni a szöveget/kérelmet az Európai Parlamenthez. Igen, ennyire fontos dolgokról beszélünk. Hogy egy világnapot kihirdessenek Európa-szerte, az Európai Parlamentnek állást kell foglalnia mellette. Ez hivatalos formában, a jogszabályokat követve, előző döntéseket/állásfoglalásokat lehivatkozva történik meg, jegyzővel, ahogy ilyenkor szokás.

Ahol tartottam: a béke világnapja. Ha megkérdezik a vetélkedőben, mind ott buktuk volna a műsorvezető további vigyorgását szemtől szembe. A béke világnapja 1967 óta a katolikus egyház ünnepe. Az Európai Nemzetek Szövetségének kezdeményezésére 2000. január elsejétől számos országban világi ünnepként is békevilágnapot tartanak. A neve tovább változott az idők folyamán: előbb One Day in Peace (egy nap békében), ma Global Family Day (a „globális család” napja, ezen a napon egy nagy család vagyunk a békéért).

A Bálint-nap is ilyen nap! Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek (hoppá) és az epilepsziások védőszentje. Utóbbi kettőért már kiérdemelte szerintem, hogy világnapként tartsuk névnapját. Eredetileg Bálint püspök a 14. században vált a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé, mégpedig egy róla szóló történet miatt. II. Claudius császár idején kivégezték keresztény hite miatt – akkoriban nem igazán szerették a császárok a keresztényeket – , de előtte még börtönőre vak lányának visszaadta a látását a hite erejével. A kivégzést február 14-én hajtották végre, Valentinus még küldött egy búcsúüzenetet a lánynak: „A te Bálintod.” Ez a nap az interkultúrális kezdeményezések, a külföldi tanulói programok és a multilinguális 20. századi közösség miatt terjedt el ennyire.

Remélem, a bemutatott napokkal fel tudtam kelteni a kíváncsiságotokat, ha pedig van egy nap, amit szerinted világszinten kéne ünnepelni, nos, egy próbát biztosan megér.

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére