Gran Torino: Clint Eastwood lesújt

Piszok Harrin szárad a sár

2009. 04. 17. 00:00 - antropos.hu

Clint Eastwood rendezőként elismerésre méltó munkásságot tudhat maga mögött, amit egyáltalán nem predesztinált színészi pályája (melyről a vélemények – ahogy mondani szokás – megoszlanak). Legújabb munkájában rendezőként és főszereplőként is jelen van. A végeredmény némileg megmosolyogtatja az ember fiát...

Walt Kowalski begyöpösödött, fegyvermániás, rasszista, özvegy, mogorva veterán.
Gyermekei leplezett szánalommal, unokái leplezetlen undorral viszonyulnak hozzá.
Néhány öreg cimboráját és hűséges ebét leszámítva nincs senkije. Amikor egy
ázsiai származású család költözik közvetlen szomszédságába, a szokásosnál is
zordabb arccal köpköd maga elé. A frissen érkezett szomszédok élete nem fenékig
szecsuáni csirke. A környéken lakó unokatestvérük amolyan gengszter féle (4
haverjával egy rap-zenétől döngő autóból szólogatnak be a járókelőknek) és kétes
ügyleteibe igyekszik bevonni a család kis Thao-ját, akinek a talpraesettség nem
éppen a legszembetűnőbb tulajdonsága.
Innen már mindenki
kitalálhatja, akinek van némi mozis tapasztalata. A vén mogorva szépen megismeri
a szomszédságot, előítéletei kámforként kezdenek elpárologni, a kis Thao
emberesedik új ismerőse hatására, a gengszterek pedig kapnak néhány jól
irányzott rúgást alfelükre.
A film nem tud felmutatni egy
eredeti pillanatot sem, Clint Eastwood nevetségesen erőltetett mimikája miatt
olykor szellemi fogyatékosnak tűnik és az egész valahogy valószerűtlen. Minden
jelenet mesterkélt, szenvedős, minden momentum előre látható. El sem hiszem,
hogy a Titokzatos Folyó és a Nincs Bocsánat alkotója a nevét és az arcát adta
hozzá. Ez most nem jött össze.