1 | 2 | 3


Akárhány véleményt, beszélgetést megnézel egy tibetivel – készüljön az ma vagy 1974-ben -, soha nem látsz, hallasz pozitív véleményt arról, hogy Tibetet Kínához csatolták. Eleinte a pekingi vezetőség elhibázott mezőgazdasági döntései okozták a legnagyobb gondot. Tibet lakosságának negyede éhezett, a tibetiek többi része vagy fogolytáborokban végezte, vagy háborúban kellett részt vennie.

A terület határai vitatottak, a terület jó részét birtokló Kína a Tibeti autonóm tartomány részének tekint olyan területeket is, amelyeket nem birtokol. Jelenlegi területének egy részére India is igényt tartana és a száműzött tibeti kormány, a Központi Tibeti Adminisztráció szerint is a történelmi Tibet nagyobb, mint a jelenlegi kínai tartomány területe.

De hogy is kezdődött mindez?
1950-ben tárgyalások kezdődnek a pekingi kormány felszólítására Tibet csatlakozásáról. Miután ezek eredménytelenül végződnek, október folyamán kínai fegyveres csapatok vonulnak Lhászába, ahol a helyiek fegyveres ellenállást tanúsítanak. A veszélyhelyzet miatt nagykorúvá nyilvánítják a 14. dalai lámát, Tendzin Gyacót, aki kíséretével együtt az indiai határ közelébe men|ekült.
1951-ben a csamdói konferencián a kínaiak az együttműködő tibetiekkel kimondják Tibet “békés felszabadítását”, és közeledést ajánlanak a dalai lámának, melyet ő elfogadott. Igen ez épp olyan felszabadítás volt, mint nálunk a Szovjet, csak nálunk negyven évre szólt a testvérség, Tibet már lassan 60 éve megszállva tengődik.

Kínában kommunizmus van.
Ebbe nem megyünk bele bővebben, hiszen nekünk is vannak tapasztalataink, szüleinknek emlékei, történeteik, de az biztos, hogy a mienknél puhább diktatúra kevés volt, tehát a távol-keleti sem volt az. A vallási üldözések, a egyházak betiltása, a szabad vallásgyakorlás totális betiltása, a templomrombolások, a kolostorok megsemmisítése, a vallási vezetőkkel való embertelen bánásmód és sokak meggyilkolása a XXI. századi tibeti gondolkodásába is mélyen beivódott, kitörölhetetlenül.

Az ötvenes évektől kezdve folyamatosak a lázadások, ezeket váltják a tárgyalások.
Sajnos 1989-es kínai hatalomváltás az addig kedvező irányba haladó tárgyalásokat megszakította, és tovább folytatódott a kínai elnyomó, asszimiláló politika, valamint a kínai lakosok betelepítése.

2008 március 14-én összecsaptak Lhássza utcáin a tibeti tüntetők és a kínai rendőrök.
A tüntetéseknek kb. 130-140 halálos áldozata volt. A kinai kormány rendkivüli állapotot hirdetett az ország területére, amelyet április 4-én számoltak fel.
Azóta az események ismeretesek a híradásokból, az olimpiai láng körüli botrányokból.



Zárásként álljon itt Láma Ole Nydahl levelének részlete a tavasz óta tartó konfliktusról:
“Amikor a kínaiak elkezdték befolyásolni az inkarnálódott lámák kiválasztását, és hatalmas mennyiségű külföldi betelepülőt hoztak Tibetbe, és az ország jellege ezzel teljesen megváltozott, és a tibetiek kisebbséggé váltak, akkor már az elégedetlenség most tapasztalható új hulláma elkerülhetetlenné vált. Mint mindenhol, ahol kövekkel felszerelt emberek állnak szembe géppisztolyokkal, ez is iszonyú tragédia, és egy olyan nagyhatalom mint Kína számára nem lenne lehetetlen megadni az autonómiát – ennél többet reálisan nem várhatnak. Váljon ez lehetővé, mielőtt a helyzet további életeket követelne, és mielőtt a nagyszerű és kulturális Kína szabad és demokratikus állammá válása komolyan megkérdőjeleződne. A tibetiek nem erőszakos nemzet, és kell, hogy legyen rá mód, hogy jogos kívánságaik valóra váljanak. Kína egyébként messzire tekintő vezetése részéről ez egy nagyszerű és felejthetetlen tett lesz, ha képesek megtenni.”






1 – Olimpia Magyarországon?
2 – Az olimpiai játékok újjászületése
3 – Tibet körül az élet