Március 22, reggel nyolc óra, Budakeszi, sűrű hóesés. A Napokon zenekar Bécsbe induló busza telve van rajongókkal, akik a Planet Musik-ban tartandó tehetségkutató verseny középdöntőjére kísérik a srácokat. Lassan lecsillapodik a felfordulás, a busz ringatózva elindul, és Huba, a zenekar gitárosa magukról mesél nekem, és a terveikről.

A Napokon idén 10 éves, egészen 2007-ig azonban “Azokon a Napokon” néven ismerhettük őket. Gyakorlati okokból rövidült le a név: egyrészt túl hosszú volt, másrészt már a közönség is a rövidebb változatot használta, arról nem is beszélve, milyen megpróbáltatást jelentett ezt kimondani a külföldieknek.

Ami a 10 éves pályafutás zenéjét illeti, az már sokkal összetettebb történet: elsősorban a progresszív rock és a grunge gyökereiből táplálkozik, kiegészülve jazz és funk elemekkel. Mindemellett pedig, ami a legfontosabb és utánozhatatlan is: kiegészülve a tagok saját gondolataival és érzéseivel, a múltjával, és a vágyaival. Ez nem az a zene, amit hét laza gyerek összecsap, hogy jól hangozzon. A Napokon zenéjében egy kis világ van felépítve, amelyhez mindenki adott hozzá valamit, ettől egyedi és értékes. A hét zenész ráadásul nem is egy korosztály: a huszonévestől az ötvenesig terjed az életkorskála, és ez a fajta együttműködés is garantálja a zene színességét és tartalmasságát.
És hogy mik a távolabbi tervek? Természetesen zene, zene, zene! Itthon már egész jól alakul, gyakori fellépők különböző klubokban, és külföldi sikerekre is számíthat a Napokon, hiszen ennek a tehetségkutató versenynek egy korábbi bécsi fordulóján már túljutottak.

Megérkezünk Bécsbe, a Planet Musik elé. Két perc alatt szétszóródik a banda (ennyit a csoportképről – gondolom magamban, meg hogy majd a backstage-ben megcsinálom). Úgyhogy szóródok én is. A találkozó délután ötkor van a fellépés helyszínén. Ekkor derül ki, hogy a Napokon 22:45-kor fog játszani. Öt órás jövés-menés kezdődik, buszban mulatozás, klubban ténfergés, alvás, melegétel-hidegital, gyakorolgatás, belehallgatás a többi koncertbe. Van ott minden. Kukafedél-csapkodós (legalábbis a hangzás alapján) hörgős metáltól kezdve Depeche Mode utánzaton át a fájdalmas-hegedűs tündérrockig. A világítás remek, a hangzás kevésbé, a közönség lelkes, a zsűrit pedig mintha nem is nagyon izgatná ez az egész. A karzaton csak néha tűnik fel egy-két unott arcú “szakértő”.
A backstage-ben kisebb őrültekháza bontakozott ki estére. A 10 zenekarból valaki mindig zenélt, valaki mindig pakolt, hangszereket hurcoltak fel-alá, tányérokat, söröskorsókat, lányokat, kidobófiúk csörtettek, és ami a legfantasztikusabb volt, hogy a Napokon hét zenészéből sosem sikerült egyszerre mind a hetet egy térségben fellelnem. Csak a színpadon.

Éjjel 11 körül remek koncertet húztak le a fiúk, csak 25 perces volt, pedig én még hallgattam volna. A közönség tombolt, nem csak a “hozottak”, hanem a helyiek is. Nagyon együtt voltak, profin tálalták a zenét (mert ugye hiába vannak valakinek jó számai, ha nem bírja előadni – erre is volt példa korábbi zenekaroknál), az egész műsor olyan élmény volt, hogy nem fért kétség a zenekar továbbjutásához. A zsűri viszont kissé belenyúlt ebbe az elképzelésbe: az biztos, hogy a Napokon lett a fődíjas magyar zenekar, azonban az, hogy tovább is jut-e, még nem derült ki. Várjuk a továbbiakat és nagyon sok sikert kívánunk a fiúknak!




Fotók: SZT