Gépiesített világunk inspirálta a két fiatal képzőművészt, akiknek közös
kiállítása a napokban nyílt meg az INDA Galériában. Műveikben az indusztriális
és posztindusztriális társadalom eszközeit felhasználva (égetett zománctáblák,
digitális nyomatok) fejezik ki önmagukat.
A művészettörténet és szobrász
szakon végzett Szabó Ádám Plasztikai sebészet című sorozatát tárja elénk.
Korhadó fatörzs apró hibáinak korrigálása, sérült vagy túlérett gyümölcsök
sérüléseinek befoltozása a valódi-hamis, elő és élettelen között húz homályos
határvonalat. Úgy vélem, századunkra nem kis mértékben jellemző ennek
mondanivalója. Az emberek egyéniségüket elhagyva próbálnak görcsösen azonosulni
egymáshoz kisebb-nagyobb beavatkozások segítségével, holott a korrekció
valójában szembeszökőbb, mint előtte volt. Mit művelünk mi emberek, a teremtés
koronái önmagunkkal és környezetünkkel párhuzamosan?- tehetjük fel a már
közhellyé vált kérdést. Mindkét művész e problémát latolgatja, más-más
módszerrel. Alma, banán, gyümölcs vagy növény? Mind a természet részei, mint
ahogy mi magunk is azok vagyunk. Ugyanúgy, ahogy egy megbarnult szőlőszemet vagy
egy megsérült fatörzset sem állunk neki „kijavítani”, magunkkal miért tesszük
ezt? Talán a narancs csöndes bölcsességében rejlik a válasz. Szabó Ádám a
klasszikust és a modern művészetet ötvözi alkotásában, mely egy arany képkeretbe
ágyazott csendélet-videót jelenít meg. A gyümölcsökkel teli tál mellett homokóra
áll, utalva a romlás folyamatának megállítására.
A tábláktól nem látni az
erdőt, sugallja Albert Ádám szembetűnő alkotása. Egyedi figuráit, jelképeit,
elektronikus eszközök, kémiai csövek, feliratok vagy szerteágazó fatörzs jelenik
meg hol utcanév táblák, hol a botanikus kertek taxon-tábláinak felületére
szitálva. Kérdés, hogy ezek útjelzők irányt akarnak mutatni vagy elrejteni a
szépséget, az életet. A helyzet az, hogy ezeket a táblákat mi szúrjuk a földbe,
hogy eltakarjuk szemünk elől a valódi lényeget, a Paradicsomot. A kiállítás csak
egy aprócska dolog kusza világunkban, ám mégis kinyújtja a kezét a fogékony
lelkek felé, akik átlátnak a táblák rengetegén.