-Mindig is énekelni akartál?
-Sohasem készültem zenész pályára, vagy csak mélyen, tudat alatt. Gyermekkoromban nagyon szerettem volna zongorázni, de végül nem volt rá lehetőségem. Tizennyolc éves koromig nem gondoltam, hogy zenével fogok foglalkozni. Gimnáziumban három lánnyal viccből egy lányzenekart alakítottunk Fatális Tévedés néven úgy, hogy szinte senki nem tudott semmilyen hangszeren játszani.

-Mekkora tévedés lett?
-Akkora, hogy most itt vagyok, mint énekesnő. :)

-Szerintem jól jártál…
-Borzasztó a mostani fülemmel visszahallgatni azokat a felvételeket. Akkoriban mindenki azt mondta, "Edina, ezt csinálni kell", én pedig naivan elhittem. Ha most egy hasonlót hallanék, akkor biztos azt mondanám: "Lányok valami olyat tanuljatok, amihez értetek, tehetségetek van hozzá, mert ez így zéró." Szerencsére fejlődőképes vagyok.

-Érettségi után mihez kezdtél?
-A Pécsi Egyetemre jelentkeztem, de nem vettek föl. Ezután feljöttem Budapestre egy kétéves gimnázium utáni szakiskolába, amit a szüleim megnyugtatására végeztem el, hogy legyen egy "tisztességes polgári szakmám", de számomra az volt a fontos, hogy közben tanulhassak énekelni. Akkor ez már nagyon benne volt a fejemben, és tudtam, hogy ennek Budapest a centruma, máshol sajnos nehezen vagy egyáltalán nem működik. Elvégeztem a sulit, közben az Erkel Ferenc Zeneiskolában tanultam jazzéneket Lakatos Ágnesnél, majd átmentem a Kőbányai Zeneiskolába ének szakra, 3 év után szakvizsgáztam, és e közben már elkezdődött a Yonderboi-turné, illetve a kommunikáció szak az egyetemen.

-Yonderboi-jal hogyan kerültél kapcsoltba?
-Volt benne valami sorsszerű – nem hiszek a véletlenekben. Korábban rövid ideig Zságer Balázzsal vendéglátóztam a Balatonon. Két év múlva futottam össze vele Budapesten, éppen a Yonderrel igyekeztek valahova. Akkoriban a Kamarás-lemezen dolgoztak, illetve a Trevira Modern formációra készültek. Balázs mutatott be minket egymásnak. Említették, hogy szükségük lenne egy énekesnőre, de nem konkretizáltunk semmit, nem cseréltünk telefonszámot, csak beszélgettünk. Két héttel később a Budai Parkszínpad mellett "véletlenül" újból összefutottunk. Akkor fordult komolyra a dolog, és tulajdonképpen így csöppentem bele a munkálatokba.

-Amikor fölvettétek a lemezt lehetett érezni, hogy nagy siker lesz?
-Nem, semmit nem tudtunk. Yonderboi ezt a kezdetekkor kellemes kávéházi háttérzenének szánta. Nem számítottunk egyáltalán ekkora visszhangra sem külföldön, sem itthon. Annyira hirtelen jött, olyan hirtelen kellett színpadra vinni a lemezt, hogy az első pár fellépésen csak hárman voltunk – Yonder, Balázs és én -, akkor még nem alakult ki a végleges formáció. Ezek a koncertek tulajdonképpen live actek voltak teljesen improvizatív jelleggel. Andor és Bootsie picivel később csatlakozott hozzánk, ekkor vált igazán koncertszerűvé a produkció.

-Szerinted a menedzsmenten múlott, hogy befutott Yonderboi, vagy saját magán?
-Én azt gondolom, hogy ez egy közös játék. Bár egy jó produkció tapossa magának az utat. Ugyanannál a menedzsmentnél nem feltétlenül járt be minden lemez ekkora ívet. Ezen felül egy olyan űrbe született bele ez az album, amikor rajta kívül nem igazán volt új és egyedi megnyilvánulás a zenei palettán.

-A Yonderboi-turnéról melyik volt a legemlékezetesebb?
-Több mint 170 koncertet adtunk, és ezek közül borzasztó nehéz kiragadni egyet is, igazából mindegyik hihetetlen élmény volt, és nagyon jó hangulatú koncertek voltak. Egy viszont valóban megragadt az emlékezetemben, viszonylag kis helyen léptünk föl, a holland turné elején, egy pub lehetett. Megdöbbentő volt, hogy erre a downtempóra megőrültek az emberek, és szinte leszedtek minket a színpadról. Akkor még az Andor is "berogyasztott" a gitárral. :) Rettentő jó hangulat volt.

-Hirtelen lett vége a turnénak: ezt terveztétek, vagy így alakult?
-Elképzelhető, hogy hirtelennek tűnt, de mi azért éreztük, hogy lassan pihenni kell. És két év intenzív turnézás után mintha elpárolgott volna az a kémia, ami működtetni tudta a produkciót. Yonder is elfáradt: egy lemez és 170-180 fellépés – ráadásul ő nem volt hozzászokva a koncertezéshez, és ez idő alatt dolgozni sem tudott. Egyszer csak azt mondta, hogy állj! Egyrészt pihenés és töltődés, másrészt munka.

-És Te meddig pihentél utána?
-Hát, én meglehetősen sokáig, sajnos… :)

-De nem azért, mert akartál?
-Volt egyfajta kényszerpálya, mert mindenki a Yonderboi produkcióhoz kapcsolt. Hozzá tartoztam, ezért nem is hívtak közben máshova – persze akkoriban nem is volt másra időm -, aztán utána sem kerestek, mivel nem lehetett tudni, hogy így marad-e ez a formáció vagy lesznek változások. Valószínűleg mindenki úgy gondolta, mivel ott énekelek, mással nem szívesen foglalkozom. El kellett telni egy-két évnek, mire tudomására adtam a szakmának, hogy nyitott vagyok.

-Várható volt, hogy Yonderboi újra fölkér? Egyértelmű volt?
-Volt szó róla de nem volt tisztázott, és nem tudta ő maga sem, hogy mi legyen a végleges koncepció. Mindez a lemez elkészülésének utolsó fázisaiban vált egyértelművé.

-Mit tervezel a jövőben?
-Jó ideje szeretnék egy szólólemezt. Az egyetlen problémám, hogy én "csak" egy előadóművész vagyok, nem zeneszerző, nem értek ehhez a részéhez. Amit én hozzá tudnék tenni, azok a dallamok, szövegek illetve az instrukció. Mindenféleképpen kellene egy olyan ember – zeneszerző, producer, akivel együtt dolgozom, aki segít a zenei részét megvalósítani. Gondolkodtam olyan verzión, hogy több emberrel munkálkodom és mindenkivel egy-két számot készítünk, de picit félek, hogy nagyon eklektikus lenne a lemez, és nem adna annyira mély, őszinte, egységes képet, mintha egy személlyel szülnénk meg a dalokat. Nagyon örülnék, ha találnék valakit, akivel zeneileg és emberileg is egy nyelvet beszélünk. Borzasztó fontos lenne, hogy ismerjen, és tudja, érezze azt, hogy nagyjából miben gondolkodom, milyen ember vagyok, és mi az, amit elképzelek a zenében. De természetesen lényeges a kölcsönösség.

-És mi az, amit elképzelsz?
-Reméljük egyszer majd meghalljátok. Zenéről nehéz szavakban beszélni. Olyan ez, mint a szerelem: nem tudod elmondani, hogy valakit miért szeretsz. Egyszerűen meglátod, és érzed, tudod, hogy Ő az. Nem tudom tehát elmagyarázni, hogy mit szeretnék, de amikor hallok valamit, ami találkozik az elképzeléseimmel, akkor már tudom instruálni az illetőt. Már nagyon szeretnék belefogni. Korábban több ajánlatot is kaptam lemezkiadóktól, de nem szeretnék olyan produkciót, olyan lemezt készíteni, ami nem én vagyok illetve nem áll hozzám közel.

-Tehát a kommerszebb dolgok nem jönnek be?
-Nem az én világom. A Megasztárba elmentem háttérvokalistának, de nem vettem részt a versenyben. A kettő nem ugyanaz.

-Megasztrárról mit gondolsz?
-Szép kezdeményezés az, hogy karoljuk fel a tehetségeket. A gond csak az, hogy valójában nem ez az eszme mozgatja a műsort. Nem sok értelmét látom annak, hogy évente termelik az embereket a pop-iparba, úgy, hogy közben alig van felvevőpiac. Olyan szempontból minőséget képvisel a műsor, hogy tagadhatatlanul sok tehetséges ember fordul meg a Megasztár színpadán. De azt gondolom, meg kellene várni, amíg ezek az emberek megérnek, kiforrnak, megélnek dolgokat és lesz valódi mondanivalójuk. Akkor jöhet a lemez. (állandó tisztelet a kivételnek) És ha valaki igazán tehetséges, akkor valamilyen szinten biztosan megtalálja a helyét a zenei életben.
Azt gondolom a zenében is, mint ahogy az életben, a legfontosabb az út, amit végig kell járni, ettől válik azzá az ember, akivé válnia kell. Ezt az utat nem szabad és nem is érdemes megspórolni.