Írta és rendezte: Esztergályos Károly
Operatőr: Bíró Miklós
Zene: Mátraházi Péter "Oleg" , Bóka Ferenc
Főszereplők: Gálffi László, Szabó Dávid, Kerekes Éva, Sinkó László, Nagy Ilona, Végvári Tamás

Szerelmi szál a fővonal, van egy megszokott, titokban közönyösen elhasznált kapcsolat egy öregedő író és a karrierjében elkeseredett színésznőfeleség között. Az öregedő szót azért említem, mert a filmben is nagy hangsúlyt kap a kor eme jellemzője, az író imázsát adja.
Ha csak ennyit látunk a filmből, úgy tűnhet ez a vonal több variációban folytatódhat, csendes megöregedéssel, elválással akár egymásratalálással is…
De a közös végzete ezeknek a kimeneteleknek,hogy az utolsó lépést jelentik, a maradandót.
Aktuális főhősünk, (Gálffi László) (ezentúl filmnevén szólítom)Tibor esetében viszont egy még nem említett változat lép be életének ebbe a kereszteződésébe.
Egy férfi, aki valójában fiú, és szenvedélyes is, de mindenekelőtt ismeretlen.
A fiú előre megfontolt szándékából adódó, romantikus véletlen folytán találkoznak egy könyvesboltban. Itt csábos mosolyt kap az író és igen gyors léptekben sodródnak a kíváncsiság, testi és lelki szerelem felé. Bagatell történet, a feleség elutazott, a lakás mint szellemi éter egy dívánnyal, üresen marad…
Tibor ezalatt a pár nap alatt saját lemondásait, az elfeledett, vagy soha be nem teljesült értékek nemlétezését hazudtolja meg, újra él. Ez az érzés először nem talál helyet egy ilyen korban, egy ilyen környezetben. Így először lemond a fiúszerelemről, tehát nem vállalja.
Megpróbálja folytatni addigi életét, de folyton a gondolataiba ütközik, amik természetesen nem kifejezetten a házas élete izgalmas történésein járnak. Felesége nem veszi észre a lelki viharvertséget. "Díványon vagy az ágyon, Zsiga?" hangzik el az ártalmatlan mondat kettejük között, Tibor bácsi azonban ezt talán egyértelmű személyes enigmájának is fel lehet fogni, remek párhuzam: feleség (aki történetesen az ágy komfortját szívleli) vagy a fiú (kinek szőke haját, fehér bőrét a díványon sikerült megtapasztalni).
Aztán mégis változás történik, az érzelmek mélyülnek a kiutak fogyatkoznak, az írónak nincsenek tervei csak "a tárgyat ismerte, benső élménye volt, egyszerre ellenállhatatlan kedve támadt, hogy azt szavának fényében ragyogtassa. Mégpedig Tadzio jelenlétében akart dolgozni, írás közben a fiú termetét mintázni, stílusában hozzásimulni ennek a testnek a vonalaihoz…" hangzik el a filmben is Thomas Mann rendkívül találó részlete.
De a helyzet itt nem fullad ki, csavar a csavarban: írónk szeretője a feleség szeretője is lesz, és a házaspár mindkét oldalról lelepleződik.
A főszereplő itt először igazán érett a határozottságra, feladja eddigi életét, menekül a fiúhoz. Érezhetően ez már túl van a változtathatóság holtpontján és a sors el van döntve, már csak rosszul vagy mégrosszabbul végződhet. Az utóbbi nyer, a tragédia győz. A férj és feleség szeretője mint végül kiderül, ugyanolyan szenvedéllyel szeretője egy másik hölgynek is. Talán a póker is könyörületesebben hagyja veszteni az embert, ebben a helyzetben viszont maga az ember veszik el.
Írónk miután mindenét odaadta, az már sem másnak, sem önnmagának nem kellett. Vér nincs de halál van.
Ez a film sok mindennel keveredik, egyszerű melegtörténetnél látványosan több akar lenni, művészi érték, érzés. Nincs is gond ezzel, sem a képekkel, jelenetekkel, amitől elsősorban a filmkészítők tartanak. A történet ihletője elég régre visszanyúlik, és bár a rendező egyik írott műt sem vallja abszolút forrásának, mégis meg kell említeni a film kapcsán Móricz csibenovelláit, Turzó Gábor, Szégyen című regényét és a filmben is elhangzott Thomas Mann Halál Velencében művét.
Maga a történet régóta érlelődik a várakozó sorban, a film viszont csak mostanra tudott elkészülni. A forgatás mindössze 19 nap alatt zajlott le, de igen nagy előmunka járult hozzá.
Gálffi László több filmrendezővel is dolgozott, mint Fábry, Mészáros Márta, Jancsó de elsősorban Tv színészként volt eddig ismerhető. A fiatal fiút alakító Szabó Dávid pedig egy valóban fiatal színházi növendék.
Láthattunk már pár jól és kevésbe jól sikerült elmerülést a témában, legutóbb a Brokeback Mountain-t. Itt viszont nagyobbak az utalások a szellemi értékre, hol ügyesen hol kevésbé. Alapjában véve komplett film született, mégis hiányolható némi részlet, töltőanyag, aminek segítségével jobban megismerhetnénk a szereplőket. Szinte végig kétségek jártak át az íróval kapcsolatban, vajon ki is ő, mit is akar pontosan, s vajon tudatosan cselekszik-e.
Nyílvánvalóan ezek a kétségek a forgatókönyv szerint maga a figurában is élnek, de akkor ennek kicsit világosabban kellene tükröződnie.
Műfaját illetőleg, alapvetően követ egy határozott irányvonalat, egy amolyan szerelmi balladát, de ez kicsit megtörik egy-egy helyen.
Feltűnik benne például Sinkó Ferenc, remek arroganciájával, abszolúlt humoros megnyilvánulással, ami kicsit elbizonytalanítja a nézőt, vajon ez bele illik-e az addigi dimenzióba, és ha igen, akkor milyen szálon köthető ez a stílus a film első háromnegyed órájához képest. Továbbá látunk egyszer egy fehér falat, egy trendi művészfilmkockát, ami nagyon is szép és jelentőségteljes, de egyedül van ez a jelenet, az egyetlen hatáskeltő kép, több nem fordul elő a filmben…
De ezek csak apró kövek a sínen, ki lehet lapítani őket, de a fiatalok drogos világáról alkotott imázst, eltúlzott színpadi szívós jeleneteket már kevésbé lehet beleilleszteni. Kiváltképp a szimplakert, alvilági elcsúszott emberek, elborult búvóhelyeként való feltüntetése néhány füstös képben, nem túl naturalista, sőt kifejezetten irritáló. Persze más ezt nézni magyar szemmel, egy külföldinek akár hangulatba illő milliőt is adhat az a részlet. Továbbá van egy pirosszoba, ahol amár említett furcsa szívós események zajlanak. Tehát a néholi zavarosság és kilógó részleten túl mégis egy korrekt, minőségi filmről van szó, egy érdekes történettel.
Ajánló a merész, extrovertált érzülető, kíváncsiaknak! Aki pedig nem ismert magára a leírásból inkább maradjon egy olvasmánynál, pl: Thomas Mann naplójánál.