SZIGET: nulladik napon Dedmau5 volt a csúcs

Halott Pénztől a Halott Egérig: Volt néhány koncert a Sziget nulladik napján, amiért tényleg érdemes volt felkelni a Sziget nulladik napján a sörpadról. A koncert, ami feledteti a kutyibort (nem akarok beszélni róla), a bejáratnál az ezres lehúzását a Fesztivál Kártyámról, a ToiToi szagot és a már-már túl kedves hollandokat.

A Queens of the Stone Age olyan profi műsort nyom, ami még a Szigeten is ritkaságszámba megy. Elképesztően lendületes, egy pillanatra sem tudok unatkozni, pedig nem állítanám, hogy az összes track megy fejből.

Minden évben megfogadom, hogy idén nem bandázni és ücsörögni megyek ki a Szigetre, hanem, mint régen, amikor még fiatal voltam és kevésbé lusta: koncerteket fogok nézni! Ez kedden többé-kevésbé sikerült: Halott Pénz beállással kezdem a napot, fél négy, még a színpad előtti fűben sziesztázó brit csajok is lelkesen bólogatnak, s korrekt kis tömeg gyűlt össze a pécsi vitézek produkciójára.

Irány a Ska-P (én őket néha keverem a Ska-Péccsel, az létezik még?), garantáltan korrekt 90 perces ugrabugra, gyakorlatilag lehetetlen leállni. Igen, ez az a zenekar, amelyik nem ódzkodik a politikai megnyilvánulásoktól, simán megmondja kik a rossz fiúk például a közel-keleti konfliktusban. Ezzel párhuzamosan jelen voltam a Riddim Colony koncertjén is, kellemesen laza napnyugta fröccs és reggae zene, a még mindig ott ücsörgő brit lányok is kajálták.

Aztán meg arra eszmélek, hogy futok a 30Y-ra, megszegve ezzel, a kettes számú fogadalmamat is, miszerint NEM megyek olyan koncertekre a Szigeten, amit BÁRMIKOR megnézhetek az évi többi 358 napján. Persze 10 után már ez sem érvényes. Masszív tombolás, bár sokan nincsenek, de a hangulatra panasz nem lehet. Beck Zoli bort osztogat és számonként többször is gitárt cserél. Most láttam őket először a re-union óta, nekem egy fokkal fáradtabbnak tűnik, mint korábban, bár tényleg beleadtak apait, anyait. Slágerparádé: Bogozd ki, Felhő, s stílszerűen a Sötét vannal zárunk.

http://antropos.hu/data/8987/mobil.jpg

Kattints a képre és nézz még több fotót a SZIGET 0. napjáról!

A Dedmau5-ra már mindenki az extrán emelkedett hangulatában érkezik meg, lehet őrjöngeni, a színpadig ugyan nem látok el (már), de gondolom, a kényelmetlen egérfej a helyén van. Hangulat a tetőfokon: egy ponton kerekes székes srácot szörföltet a tömeg. Gyönyörű és félelmetes látvány! Deadmau5 ezalatt kiváló érzékkel hujjogatatja, táncoltatja, ugráltatja a közönséget, de betudható ez a lelkesedés az első napokra még jellemző pihentségnek is.

De bármennyire előrehaladottnak tűnik is a hangulat és a nézőszám, ne felejtsük el, hogy még csak a nulladik napnál járunk, ezért is van az, hogy sok helyszín még nem üzemel, például a Világfalu Színpad, a Múzeumi Negyed, vagy éppen a Cirque du Sziget. Ezekért „sajnos” vissza kell még térnünk egy teljes értékű napon. A jó hír az, hogy lehet nézni élőben a koncerteket az internet segítségével, ami ugye tudjuk, milyen viszonyban áll a zokniban való lábmosással, de valljuk be, jobb, mint a semmi. Munkahelyükön unatkozóknak, korán kelőknek pedig ott vannak a délelőtt ismétlések.

http://antropos.hu/data/8987/3.jpg

Kattints a képre és nézz még több fotót a SZIGET 0. napjáról!

Ja, és az este vége aztán természetesen jól megérdemelt party-ba torkollik a Nagyszínpad melletti kőbüfében, Dj Venom, aki délután még Halott Pénz mögött sikált, pakolgatta az oldschool hip-hop slágereket hajnal ki tudja hányig, jelentős mennyiségű rajongójának. Tehát hiba volt a Bogozd ki-t kérni tőle annyiszor. Bocs.

Tessék kimenni, még mindig van öt teljes nap a 2014-es Szigetből!

http://antropos.hu/data/8983/6.jpg

Amit az ANTROPOS.hu szerkesztők biztosan megnéznek:

Szerdán / 08.13.:
POP-ROCK NAGYSZÍNPAD: 19:30  Placebo  21:30  Skrillex
A38 SZÍNPAD: 04:15  Andro
VILÁGFALU – AFRO-LATIN-REGGAE PROGRAMOK: 23:00 Love Alliance (H)
B.MY.LAKE PRESENTS: COLOSSEUM: 02:00 Joseph
Capriati 04:00 SanFranciscoBeat
PETŐFI RÁDIÓ – VOLT FESZTIVÁL SZÍNPAD: 00:30 Tesco Disco
Art Zone: ‘Alternative Budapest’ by KoPé kiállítás!

Csütörtökön / 08.14.:
POP-ROCK NAGYSZÍNPAD: 16:00  Mary PopKids – a Nagy-Szín-Pad verseny nyertese  19:30  Lily Allen 
A38 SZÍNPAD: 19:50  Irie Maffia  21:40  Bonobo
VILÁGFALU SZÍNPAD: 21:30  Jupiter & Okwess
International (CG)
B.MY.LAKE PRESENTS: COLOSSEUM: 02:00  Steve Lawler
PETŐFI RÁDIÓ – VOLT FESZTIVÁL SZÍNPAD: 20:10  Intim Torna Illegál  21:50  The
Carbonfools
Art Zone: ‘Alternative Budapest’ by KoPé kiállítás!

Pénteken / 08.15.:
POP-ROCK NAGYSZÍNPAD: 21:30  Korn
A38 SZÍNPAD: 02:30  Laidback Luke
VILÁGFALU – AFRO-LATIN-REGGAE PROGRAMOK: 23:00 Selector Desmond Schlekker vs. JD Littlehead (H)
Art Zone: ‘Alternative Budapest’ by KoPé kiállítás!

Szombaton / 08.16.:
POP-ROCK NAGYSZÍNPAD: 19:30  Madness  21:30  The Prodigy
VILÁGFALU SZÍNPAD: 23:00  Uptown Rockaz Crew (H)
PETŐFI RÁDIÓ – VOLT FESZTIVÁL SZÍNPAD: 20:10  LB27  21:50 
Brains
Art Zone: ‘Alternative Budapest’ by KoPé kiállítás!

Vasárnap / 08.17.:
NAGYSZÍNPAD: 19:30  Outkast  21:30  Calvin Harris
A38 SZÍNPAD: 03:05  Borgore  04:05  Black Sun Empire  05:05  Jade
B.MY.LAKE PRESENTS: COLOSSEUM: 02:00  Mefjus  03:30  Chris.SU, MC Fedora
PETŐFI RÁDIÓ – VOLT FESZTIVÁL SZÍNPAD: 21:50  Péterfy Bori & Love Band
Art Zone: ‘Alternative Budapest’ by KoPé kiállítás!

A Sziget fesztivál / Art Zone helyszínen egész héten ‘Alternative Budapest’ kiállítás!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére