Viszonylag irodalomban jártasabb olvasóként az ember megtanulja, hogy a szöveg szereplője, elbeszélője és írója nem feltétlenül ugyanaz, de Grecsó Krisztiánnál a finoman adagolt önéletrajziság, az, hogy annyira bennfentesen ír szereplőiről, mindig elbizonytalanít, akkor most mennyire a Grecsó a szereplő? Ha a szereplő nem is, a könyv – nagyon remélem – ő maga. Olyan gyönyörű, kifejező és friss minden mondat, hogy elképzelhetetlen, hogy nem egy szenvedélyes, az adott művével végletekig azonosuló író alkotását vettük kezünkbe.
A történetei az élet tökéletes leképeződései. Nem magukban az események, hanem a hangulatok, a szavak és a minden más íróétól elütő hasonlatok is azt a keserédességet sugározzák, amiként leginkább megfogható az emberi élet. Egy tompa, folytonos fájdalom bújik meg minden esemény alatt, de valahogy az olvasóban mégis ott marad a remény, lesz ez még jobb, de ha nem is, akkor így van jól.
A kötet fejezetei lányonként vannak felosztva. 13-38 éves koráig követhetjük nyomon Daru szerelmi életét, vagy teljesen pontosan az egész életét, amiben mintha mindig a szerelem lenne a fő rendezőelv. Kevésbé szépirodalom-függőknek is bátran ajánlom a könyvet, melyben megismerhetik a gyerek értetlenségét az első szerelemmel kapcsolatban, a sorozatos hibákat, a reményvesztést és újra rátalálást és többek közt azt, hogy milyen mélyre is képes egy férfi – vagy nő – süllyedni, ha szerelmes.
Hozzászólások