El tudjátok képzelni a 6-8 éves kis Andriskát, mint a suli vezérbikáját? Vagy mint újságos postást? Pár szocreál balatoni nyár után persze nem kell sokat várni, hogy győzzön a szex-drogok-rock’n’roll életérzés. Indul a zenekari lét: az első gimis banda, a Piros ló, majd a sorkatonaság alatt Lovasi ezredzenekari tag is volt, a pécsi helyőrség bandájának oszlopos tagja. A rockerség előtt és alatt volt hálózatvizsgáló, újságos postás, program- és koncertszervező. Ezekről mesélt Lévai Balázsnak életrajzi könyvében.

A vaskos kötetből ugyanakkor jóval több is kiderül, mint egyetlen művész pályája. A 80-as, 90-es évek teljes hazai zenei szcénáját megismerhetjük, olyan zenekarok szövik át a történetet, mint a PUF, a Bonanza Banzáj vagy akár a KimNowak. Újra bizonyítást nyert: ilyen kis országban tényleg mindenki ismer mindenkit. Viszont pont ezért nem csak őskispálosoknak ideális olvasmány az Idáig tudom a történetet, hanem mindenkinek, aki a legcsekélyebb érdeklődést is mutat a kortárs magyar zene iránt.

Kattints és NYERD MEG AZ ANTROPOS.hu-n ITT!

De vajon hogy jön a képbe Bíró Ica? Lovasi minderről (Icáról és a többiekről) olyan nyílt őszinteséggel beszél a könyvben, hogy meg sem fordul az ember fejében, hogy egy szava is ne lenne igaz. A polkorrektségtől persze messze van, mint ahogy a valóságban mindenki. Cserébe viszont kibontakozik az a zenei érdeklődés és háttér, aminek a hatására a Kispál és a borz olyan lett, amilyen. Rengeteg, az évek folyamán felvetődött kérdésre megkapjuk a választ: hogyan keletkezett egy-egy dal? Mi a fenét jelent a cím? Ezek a kérdések tették nyugtalanná az ifjúságomat, a poétikusan elszállt szövegek okozta álmatlan éjszakák után végre kiderül, mi kell az igazi ihletettséghez.

Lovasi saját bevallása szerint is ki nem állhatja a mire gondolhatott a költő című eszmefuttatásokat. Talán ezért írták ezt a könyvet az elmúlt években kvázi művészeti tanácsadóként munkatárssá avanzsált, ezt a könyvet írótársként jegyző Lévai Balázzsal. Hogy ő maga mesélje el egy-egy dal keletkezését, ne tarisznyás bölcsészlányoknak (és fiúknak) okozzon álmatlan éjszakákat. Olyan műhelytitkokat fed fel, amikről a színpad másik oldalán lévő világ nem sokat tud. Például gondoltátok volna, hogy a Kispál és a borz stílusának kialakulásában nem valami ördögi művészi koncepció, hanem az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a tagok nem tudtak zenélni? Nem voltak képzettek, így azt a keveset használták fel, amit tudtak. Az eredmény pedig várakozáson felüli lett.

Bár állítása szerint az ő látomásos költészete nem kedvez a frappáns, jópofa bemondásoknak, de azért ezekből sincs hiány a több, mint 400 oldalon. Ugyanakkor a rengeteg dalszöveg és keletkezéstörténeti magyarázat, utalás, ami a Kispál és a borz, de a Kiscsillag számokhoz kapcsolódóan is helyet kapott, extra audiovizuális élmény igényel. Aki nem olyan elvetemült rajongó, hogy fejből tudja az összes valaha volt Kispál számot, annak érdemes youtube közelben olvasni a könyvet. Társítsunk az olvasáshoz zenei aláfestést, és rögtön világos lesz, mint is hív Lovasi önkritikusan kismanyis hangzásnak.

Tulajdonképpen semmi megdöbbentő nem derül ki az Idáig tudom a történetekből és mégis. Olyan személyes apróságokat mesélnek el a szerzők, amiket az ember sosem tud meg egy idegenről. Összességében nagyon jó, kötetlen stílusú könyv, ami nem tudom kit dicsér: Lovasit, hogy ilyen laza és szórakoztató stílusban mesél, vagy Lévai Balázst, hogy keretbe szedte a történeteket. Mindenesetre olvasás közben szinte hallani Lovasi jellegzetes hangját, mintha csak fröccsözés közben mesélne a teraszon.
Mire a sztori végére értem, kétszer felejtettem el leszállni a HÉV-ről Lovasi miatt és sokennyiszer kényszerültem a záródó ajtók között, halált megvető bátorsággal vetődni. De nem mondom, hogy az Idáig tudom a történetet letehetetlen olvasmány, nem ragadtatnám magam ekkora közhelyre. Mondom viszont, hogy olyan időbeli feketelyukat hoz létre, ami ha beszippant, többé nem ereszt. Ez a könyv ajándék minden valaha volt Kispál, Kiscsillag vagy Lovasi rajongónak. Olvasás csak saját felelősségre.