Mikor megláttam a Budapesti Nyári Fesztivál programjai között a vasárnapi Shakespeare’s Sonnets and Songs előadást, lecsaptam rá, mint egy ragadozó madár, ez aztán tényleg jól hangzik, gondoltam. Sena és Ónodi Eszter is nagyon tehetséges művészek, Shakespeare is az volt, szóval ez tényleg jó lehet.
A zenekar, a szonettek titokzatos címzettjéről, Mr. W.H.-ról kapta a nevét, alapítója a csellista-zeneszerző, Márkos Albert.” Absztrakt hangzásvilágában zenetörténeti utalások sora keveredik a kortárs improvizatív zene, a free jazz, a hiphop, a klangfarbe music és a spoken world effektjeivel.”
A szonettek fő témája a szerelem, szexualitás és minden, ami ezekkel jár. Gyakoriak a szójátékok, a virtuóz írásmód, melyből olyan versek és dalok születtek, amik nem csak a reneszánsz emberének, de a mai olvasóknak, hallgatóknak is jó és izgalmas élményt okoz. „A megzenésítés megeleveníti a szöveg asszociációs struktúráját és a versek nyelvi és retorikai működését.”
Az, hogy a Városligeti Víztorony kerengőjébe felállított kis színpadon került megrendezésre a koncert, egyből szimpatikussá tette, valami nagy és feszült hangulatú színházteremre számítottam, de ezzel a megoldással és a kevés nézővel biztos lettem benne, hogy a családias hangulat az egész koncertnek jót fog tenni. Sajnos ezzel szemben inkább csak megszeppentség volt, sem a nézők, sem az előadók nem értették, mik az elvárások velük szemben.
Az énekesnők jól énekeltek, a zenészek jól játszottak, szépen átgondolt, változatos repertoár született a szonettekből, de az egész koncert hangulata elúszott a hosszú szünetek okozta törésektől. Hiába voltak jók a számok, ha közben félperces szinte néma csendek törték meg az előadást, ezzel állandóan kizökkentve a hangulatból. Így ezen az estén Shakespeare meg-megérintette a szívünket, de el biztos nem tudta érni.
Hozzászólások