10-en, akik az Oscarra várnak…

Színészek várólistán
Hosszú az út az Oscar-díjig, és van aki egész életében hiába vár rá. 10 színész, illetve színésznő már bőven bebizonyította, hogy érdemes a hollywoodi csillogást fémjelző szobrocskára.

1 – Richard Burton

Kétszer jelölték Oscar-díjra. Először az 1954-ben bemutatott a Palást című filmben nyújtott alakításáért, másodjára pedig Edward Albee drámájának azonos című feldolgozásáért, ahol egészen zseniális párost alkottak a szintén főszerepet játszó Elizabeth Taylorral. De amíg Taylor valóban megnyerte az év legjobb női főszerepét, addig Burtonnek a Bafta-díjjal kellett ,,beérnie”.

http://antropos.hu/data/8821/4.jpg

2 – Leonardo DiCaprio

Őt eddig négyszer jelölték a díjra, de az utóbbi években csak a Wall Street farkasáért, ami az év egyik legmegosztóbb filmes incidense lett, habár szinte a semmiből előkerülő Matthew McConaughey valóban megérdemelten vihette haza a díjat. A rajongók azóta különböző összeesküvés elméleteket gyártanak arról, hogy DiCaprio miért van kiközösítve a filmes díjátadók világából, elfeledkezve arról, hogy az Oscar nem életműdíj.

http://antropos.hu/data/8821/3.jpg

3 – Brad Pitt

Érdekes, hogy DiCaprio mellett senki nem tesz említést arról, hogy Brad Pitt három jelölés ellenére sem vihette eddig haza a szobrocskát , pedig szintén a hollywoodi szépfiú szerepéből kitörő Pitt, olyan kultikus alkotásokban bizonyította már be színészi tehetségét, mint Terry Gilliam utópisztikus 12 majom című filmje. (Oscar-díjat 2014-ben a legjobb filmért kapta roducerként)

4 – Glenn Close

Sokunknak gyerekkorunk főgonosza, Szörnyella De Frász ugrik be a neve hallatán, pedig a 67 éves színésznőt már legelső nagyobb filmszerepéért is Oscarra jelölték 1982-ben, a Garp szerint a világ című filmben nyújtott alakításáért. Ezután még öt alkalommal jelöltek a díjra (A nagy borzongás, Végzetes vonzerő, Veszedelmes viszonyok), de sajnos egyszer sem vihette haza a szobrot. Utoljára 2011-ben az Albert Nobbs című filmért jelölték, amelyben egy önmagát férfinak kiadó nőt alakított, de abban az évben konkurense, Meryl Streep ,,lenyúlta” előle a Vaslady főszerepével.

5 – Ralph Fiennes

Aki nem csak a könyvadaptációk terén bizonyította már be színészi tehetségét (Üvöltő szelek, Anyegin, Harry Potter) hanem a magyar vonatkozású Napfény ízében, vagy az emblematikussá vált Schindler listájába is. Hihetetlenül izgalmas színész, aki csípőből hozza az egymástól szögegyenesen eltérő karaktereket: a romantikus hősszerelmest, a velejéig romlott főgonoszt, vagy legutóbbi filmjében, a Grand Budapest Hotelben az ügyeletes komikus ficsúrt.

6 – Julianne Moore

2003-ban két filmben (Távol a mennyországtól, Az órák) nyújtott alakításáért is jelölték, de sajnos egyiket se nyerte végül meg. 2003-ban nagyon erős volt a mezőny, hiszen Az órákban Nicole Kidmannel és Meryl Streeppel szerepelt együtt, habár csak Nicole Kidmannel jelölték egy kategóriában. Így bár mind a két filmben maradandót alkotott, a legjobb női epizódszereplőnek járó díjat végül Catherine Zeta-Jones nyerte el a Chichago című musicalnek köszönhetően, a legjobb színésznőnek járót pedig filmes társa, Nicole Kidman.

http://antropos.hu/data/8821/2.jpg

7 – Johnny Depp
DiCaprioval és Brad Pittel ellentétben Johnny Depp egyre unalmasabb és semmitmondóbb filmszerepeket vállal el, pedig számtalanszor jelölték Oscar és Golden Globe-díjra. Ahány filmje volt eddig, annyi arcát mutatta meg. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint a kultikusnak számító Jim Jarmusch (Halott ember). Depp egy filmes jolly joker, így szinte érthetetlen, hogy miért nem kapott az utóbbi időben egy érdekesebb szerepet sem.

8 – Edward Norton

Bár az utóbbi években ő sem rukkolt elő jelentőségteljesebb alakítással, azért mindenki emlékszik az Amerikai História X című filmjére, amelyben egy rasszista férfi pokoljárásán keresztül mutatta be az emberben egymással együtt élő végleteket.

9 – Catherine Deneuve

Kevés színésznő mondhatja el magáról, hogy olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Truffaut (A Mississippi szirénje, Az utolsó metró), Buñuel (A nap szépe) , Polanski (Iszonyat) vagy Lars von Trier (Táncos a sötétben). Karrierjét modellként kezdte, első filmes szerepét pedig tizennégy évesen kapta. A mai napig aktívan színészkedik, pedig idén töltött be a 70. életévét. A francia származású színésznőt a legjobban természetesen a szülőhazája értékelte: a legnagyobb francia filmes elismerést, a Cézár-díjat kétszer is neki ítélték meg.

10 – Ed Harris

Bár leginkább mellékszereplőként tűnik fel a filmjeiben, ennek ellenére háromszor jelölték Oscarra a legjobb férfi mellékszereplő (Apollo 13, Truman Show, Az órák) valamint egyszer a legjobb férfi alakítás (Pollock) kategóriájában. Egyszer azt nyilatkozta, hogy ha végre megnyerné a díjat, azt egy pofa sörrel ünnepelné meg.

Kapcsolódó cikkek:
Melyik Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje? Nemrég lett 40 éves. Emlékszel a 10 legjobb filmjére? Szerinted mikor kap már Oscar-t?
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére