VIVA Comet 2014: megvan az év klipje!

Idén is összeült a VIVA Comet szakmai zsűrije, hogy eldöntsék, ki legyen a Legjobb klip kategóriájának győztese. Az ismert divattervező, Szegedi Kata, Varga Magdolna látványtervező, a rendezőként és színészként dolgozó Szabó Simon, a divatfotós Viszlay Márk, valamint a Fehér isten és a Viharsarok operatőre, Rév Marcell voltak a bírák. A zsűri komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy a képsorok és a zene összhangban legyenek, a vizualitás pedig hozzáadjon a hallott anyaghoz.

„Az én szívemhez egy, számomra teljesen ismeretlen előadó videója állt közel. A hangulat, az operatőri és berendezői munka egyaránt hatással voltak rám, bár nem mindenben találtam tökéletesnek. Egy szempont szerint döntöttem, a pillanatnyi érzéseim vezéreltek” – mondta Szabó Simon színész-rendező.

„Szerintem fontos, hogy a vizuális hangulat passzoljon a zenéhez, persze ez teljesen szubjektív. Örülök, hogy a hazai klipgyártás vizuálisan egyre fejlettebb. A győztes videóban az operatőr és a colorist munkáját emelném ki.”– mondta Varga Magdolna, aki a Prop Club produkciós cég tagjaként Emmy-jelölésnek is örülhetett már, a Borgiák című történelmi sorozat díszletének megtervezése miatt.

http://antropos.hu/data/8817/2.jpg

Rév Marcell operatőrként dolgozott a Fehér isten című filmen, amely Cannes-ban az Un Certain Regard kategóriában győzött. „Két dolgot vettem figyelembe a döntésemnél: a szakmai szempontokat és a személyes viszonyomat egy-egy kliphez, amelyet természetesen az ízlésem határoz meg. A zsűri döntésével egyet tudok érteni, a nyertest találtam a legjobb, legeredetibb klipnek.”

A filmes szakértők mellett a hazai divatvilág nagyágyúi is szavaztak. Szegedi Kata divattervező így nyilatkozott a döntésről: „A nyertes klip zene, látvány, harmónia, és styling szempontból is a legjobb. Ráadásul ebbe fektették a legtöbb munkát.” Viszlay Márk divatfotós szintén elsősorban a vizualitást vizsgálta: „Divatfotós szemmel döntöttem. Magánemberként is először a vizuális elemeken ragad meg a szemem, a frissebb klipeket szeretem, így a látvány és a zene összhangja volt számomra a legfontosabb, bár alul maradtam a többiekkel szemben.” – mondta el a fotós.

Az, hogy melyik klip kapja az év egyik legfontosabb zenei eseményének, a 14. VIVA Comet gálának díját, június 11-én derül ki a Papp László Budapest Sportarénában, ahol egy minden eddiginél látványosabb show keretében ünnepli majd a zenei világ az elmúlt 12 hónap legjobb magyar előadóit.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére