7 emlékezetes dolog a VIVA Cometről

Már csak néhány nap és június 11-én jön a nyár legmenőbb zenei gálája, a VIVA Comet nemzetközi és hazai sztárokkal és soha nem látott színpadi show-val. Végre az is kiderül, kik voltak az év legnépszerűbb előadói. A 800 fős technikai stáb a nézők minden igényéről gondoskodik majd, ám ahogy a múltban, úgy idén is előfordulhatnak váratlan szituációk… A VIVA Comet 14 éves történelme során pedig akadt ilyenből néhány.

Barátkozás helyett kiélezett verseny
Az előadók a gálára való készülődés során még egymást segítik, a Papp László Sportarénában azonban már nincs barátkozás. A helyét feszültség, rivalizálás és parázs beszólogatás veszi át. Így történhetett meg, hogy egy ízben Fluor Tomi arcán csattant Dér Heni tenyere, az énekesnő ugyanis szívére vette Tomi beszólását.

Kiszel Tünde a gálák réme
Adódott már úgy, hogy a naptárával szívesen pózoló celebet nem engedték be díjátadóra, a VIVA Cometre azonban Tünde eddig jobbára bejutott. A TNT-s Inti épp azt sérelmezte, hogy a magyar sztár díszes nagyestélyiben sétált végig a VIP-buliban, mintha mi sem lenne természetesebb. A szóváltás igencsak nagy vihart kavart a gála körül, legalább akkorát, mint amikor Fluor Tomi keresetlen szavakkal illette Kiszel Tündét és a videó az internetre keveredett.

http://antropos.hu/data/8816/2.jpg

Puzsér a nagyszínpadon akadt ki
Az ország megmondóembere zsűrizett már népszerű tévéműsorokban, keverte össze a filmes Batmant a videojátékbelivel, mégis 2012-ben nekiment a mainstreamnek. Verrasztó Evelynnel együtt adta át a Legjobb női előadónak járó Comet-gömböt Tóth Gabinak, előtte azonban megfontoltan, de kíméletlenül végigostorozta a popszakmát.

Tolvai Reni mindent megmutatott
Kállay-Saunders András barátnője sosem a visszafogottságáról volt híres, az énekesnő a Cometen villantott olyan merész ruhát, amilyet még a bulvárvilágban is ritkán látni. Reni deréktól felfelé csaknem teljesen átlátszó koktélruhában mutatkozott – a fotósok nagy örömére. Áttetsző ruháját azóta is gyakran emlegeti a szakma.

Egy szupermodellről is lehullott a lepel
Persze nem úgy, mint Reniről. A Victoria’s Secret által igencsak kedvelt gyönyörű Palvin Barbara a VIVA díjátadóján vallott színt. Kiderült, hogy bolondul a mesékért, reggelente SpongyaBobbal kezdi a napot, így stílusosan a Nickelodeon mesehősével vonult be a vörös szőnyegen. A magyar szépség hamarosan a Rock-féle Herkulesben is feltűnik majd, ahol felnőttesebb énjét is megmutatja.

SP a legnépszerűbb
Éder Krisztián a mikrofont mostanában fényképezőgépre cserélte, a rajongók legnagyobb bánatára. Pedig az énekes a hazai Comet történetének legsikeresebb előadója, 2009-től 2011-ig négy gömböt is hazavihetett. A zenekarok közül a Children of Distance és a Groovehouse 3-3 díjjal rekorder. A tinikedvenc srácok idén átvehetik a stafétát, ugyanis 2014-ben is jelölést kaptak.

Amikor mindenki a Comet-gömböt kereste
2009-ben balszerencsésen kezdődött a gála, elveszett az egyik Comet-gömb. A több százezer forint értékű díjat a zenecsatorna égen-földön kereste, de nem találta. Hogy a dobozát összecserélték valamivel, vagy sem, az mind a mai napig rejtély. Egy dolog viszont biztos: 2014. június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában csak a legjobbaknak jut majd a gömbök közül. Aki pedig nem teheti, az élőben is követheti a nyár zenei díjátadóját, 19:30-tól, csak a VIVA TV műsorán.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére