A színművészt, aki évek óta betegeskedett, otthonában érte a
halál. Temetéséről később intézkednek. A család arra kéri a médiát,
hogy tartsa tiszteletben gyászukat.
Szabó Gyulától, aki 2006 óta volt a nemzet színésze, mély
fájdalommal búcsúzik a Nemzeti Színház, amely saját halottjának
tekinti a nagyszerű színművészt.

Szabó Gyula 1930. július 15-én született Kunszentmártonban. Tervei
között nem szerepelt a színi pálya: papnak készült. A család azonban
nagy szegénységben élt, nem tanulhatott, dolgoznia kellett. Fiatal
munkásként nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport
munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti
Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették.
A színművész 1954-től a Petőfi és a Jókai Színház tagja, majd
évtizedekig a Thália Színház vezető színészeként emlékezetes, óriási
sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja lett a
rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő
Művész Színháznak is, később a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál
dolgozott. 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított.
Alkata, jellegzetes orgánuma népi hősök megformálására tette
leginkább alkalmassá, de más szerepkörökben is kiváló alakítást
nyújtott.

Pályája során játszott többek közt Molnár Ferenc,
Shakespeare, Bulgakov, Stendhal és Katona József színműveiben.
Legemlékezetesebb Hábetler Jánosként volt Fejes Endre Rozsdatemető
című regényének drámaváltozatában és Tiborcként Katona Bánk bánjában.
Az általa megformált alakok mindig szerethetőek voltak, gonosz,
intrikus szerepet szinte soha nem kapott.
Filmen is sokat foglalkoztatták (Egy pikoló világos, Vasvirág,
Kölyök, A tizedes meg a többiek, Kinek a törvénye). Számos sikeres
tévéjátékban szerepelt: ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a
Princ, a katona Csontos őrnagya, a Robog az úthenger Józsija.
Kezdettől fogva az ő hangján szólalt meg magyarul Columbo hadnagy, a
magyar rajzfilmsorozatokban dr. Bubónak (Kérem a következőt), a
Pumukli kalandjai című mesében Éder Mesternek és Frakknak, a macskák
rémének is ő kölcsönözte a hangját.

Mesemondása legendás volt: a hetvenes évek elejétől a Magyar
népmesék sorozatban ízesen, telve szeretettel és humorral mesélt. Ő
maga azt mondta erről, hogy a több, mint harminc év alatt ez a
mesesorozat élete részévé vált, mindegyik darabját egyformán szerette.
Egy másik nyilatkozatban úgy vélte, nagy színész csak az lehet, aki
járt a pokolban, az önismeret poklában. Egész életében arra
törekedett, hogy mindig az igazat mondja, és a szeretet nyelvén
közvetítsen.

Szinte minden művészeti elismerést megkapott. Kétszer – 1959-ben
és 1962-ben – tüntették ki Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és
kiváló művész címet is kapott. 1975-ben elnyerte filmkritikusok díját,
1996-ban a Budapestért Díjat adományozták neki.
Sokoldalú művészi pályája elismeréseként, emlékezetes színházi- és
filmszerep-formálásaiért 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
2006-ban a nemzet színészévé választották. Az Aphelandra alapítvány
díjával 2003-ban tüntették ki, amelyet kimagasló alakításai mellett
humánumával érdemelt ki.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon
2005-ben életműdíjat kapott a Magyar népmesék rajzfilmsorozatban
végzett munkájáért. 2006-ban A nagy mesemondó című lemeze az év
legjobb hazai gyermeklemeze lett.
2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét,
és abban az évben ő is elhelyezte kéznyomát a Magyar Csillagok Falán
az Uránia Filmszínházban. 1998-től szülővárosának díszpolgára volt.