Chuck Palahniuk, hűen előző három regényéhez, ismét olyan témához nyúlt, amelyről egy szofisztikált úriember nem szívesen olvasna több száz oldalt. Jelen esetben a szex-függőség legocsmányabb, legnyomasztóbb oldalait mutatja be a főszereplő, Victor Mancini elfuserált életén keresztül. A 2001-ben megjelent könyv eredetileg a Cigányút címet kapta, ami véleményem szerint találóbb lett volna, de sebaj – a Fulladás sem azt közvetíti, hogy egy könnyed hangulatú, kellemes történet fogja az olvasót elszórakoztatni.

Főhősünk függő. Terápiás csoportokba jár, ahol 12 „szintet” kell teljesítenie. Most tart a 4.-nél, feladata, hogy összeírja azokat a pontokat, ahol élete tévútra siklott. Sorra veszi az undorítóbbnál undorítóbb élményeket; visszataszító képek, trágárkodás és meglepően erkölcstelen jelenetek tömege zúdul ránk szinte minden második oldalon. Mindezek közben Victor beteg édesanyja ápolására próbál havi 3000-et összeszedni, és egy csinos doktornő személyében segítséget találni a lepukkant életéből való kitöréshez.

Hogy egy XVIII. századi világot felépítő skanzenban dolgozik, nem bizonyul elegendő bevétel forrásának, így, egy kis extra bónusz gyanánt, éttermekben ad elő fulladásos jelenetet, hogy mindig újabb és újabb emberek „mentsék meg”. Ezek a hősök aztán jóval később is küldenek pénzösszegeket, üdvözlőkártyákat és egyebeket az életben maradt Mancininak. Így tengődik a világ legalján, és meséli nekünk, mit, hogyan, kivel, hányszor. Kérdés, sikerül-e megtalálnia önmagát, és hátrahagyni ezt a pocsék életet, feltérképezni, hogy „mit NEM tenne Jézus”.

Maró humorú társadalomkritika, cinizmus, leplezetlen megvetés és gúny jellemző a Fulladásra, ügyesen reagál társadalmunk nem szívesen emlegetett problémáira. Palahniuk mindig is előszeretettel használt gyomorforgató elemeket regényeiben, ám ebben, a többi művének legtöbbjével ellentétben, a kissé modoros keménykedés mögött találhatunk olyan gondolatokat, (ha nagyon akarunk) amelyekre ritkán hívják fel a figyelmünk, és talán érdemes lenne megrágni egy kicsit – feltéve, ha képesek vagyunk túltenni magunkat azokon a borzalmakon, amikkel itt találkozunk.

Jó kérdés, hogy kinek való ez a könyv. Elsőre azt mondanám senkinek, de úgy érzem, nem lenne igazságos. Aki bírja ideggel, gyomorral, és a mélyére tud ásni a dolgoknak, annak nem fog annyi kellemetlenséget okozni. De azért nekik sem lesz könnyű.