Egész estés rajzfilm-komédia elsősorban felnőtteknek
írta és rendezte: SYLVAIN CHOMET
Zene: Benoit CHAREST

Champion mélabús vézna kisfiú, akit nagymamája, Madame Souza nevel. Kedvetlen gyermekkorában egyetlen társa Bruno, a nem túl szép, sőt ronda és mafla kutya. Mikor a mókás Souza mama felismeri, hogy a fiúcskát kizárólag a biciklik érdeklik, megajándékozza őt eggyel. A kezdeti örömöt hamar szigorú szellemű edzőgyakorlatok váltják fel – a bicegő idős hölgy esernyővel a kezében, síppal a szájában dirigál.
Az évek múlásával Champion a biciklizés nagymesterévé válik, olyannyira, hogy egy napon elindul a híres Tour de France-on. A verseny alatt azonban két, feketébe öltözött, titokzatos férfi elrabolja őt. Nincs mit tenni, Madame Souza és hűséges kutyája, Bruno Champion keresésére indulnak.
A nyomok az óceánhoz vezetnek, így hát vízibiciklivel könnyedén átszelik azt. A túlparton egy nagyvárosban találják magukat, melynek neve Belleville. Itt találkoznak a Belleville-i zenészhölgyek triójával, az 1930-as évekbeli Music Hall hajdani különc sztárjaival, akik különleges, elsősorban – sőt, mindig – békából készült eledeleken élnek, s a porszívótól, biciklikeréktől és hűtőszekrénytől kezdve szinte mindent képesek hangszerként megszólaltatni. A három hölgy elhatározza, hogy segítő kezet nyújt Madam Souzának és Brunónak a francia maffia ellen folytatott ádáz küzdelmükben.
Az öt éven át rajzolt, elsősorban felnőttek számára készített egészestés rajzfilm finom képi világa, öniróniával spékelt mélabús humora, és jazz-es zenei hangulata igazi ínyenceknek való csemegévé teszi a Belleville randevút! Nem csoda, hogy 2004-ben 2 Oscar-jelölést is kapott: a Legjobb Animációs Film és a Legjobb Film Betétdal kategóriában.

ANIMÁCIÓS VEZETŐ, SPECIÁLIS EFFEKTEK
ÉS 3D- KOMPOZÍCIÓ: PIETER VAN HOUTE

-Hogyan dolgoztak együtt, Ön és Sylvain Chomet a numerikus effekteken? Tartózkodónak tűnt eleinte a 3D használatával kapcsolatban?
-A Belleville randevú-val kapcsolatban először a Brüsszeli Walking the Dog stúdió keresett fel. Felajánlották, hogy menjek el két hónapra Montrealba, és felügyeljem a Brüsszelben elkészített 3 dimenziós autók körüli munkálatokat. Végül egy éven keresztül dolgoztam ezen a filmen, úgy hogy közben Franciaország, Belgium és Kanada között utazgattam, azért, hogy három tehetséges csapattal működhessek együtt. Hamar ráébredtem, hogy Sylvain-nek határozott elképzelése van a 3D technika felhasználását illetően, azért, hogy bizonyos jelenetek elkészítését megkönnyítse. Közös munkánk kezdetén tartózkodó volt. Sylvain olyasvalaki, aki szeret tanulni, viszont rettentő türelmetlen is egyben. Az én munkám abból állt, hogy megvalósítsam azt, amit látni akart a képeken, hogy megtaláljam az oda vezető utat.

-Hogyan osztotta szét a munkát a különböző 3D csapatok között?
-A Belga csapat a Tour De France kerékpárosaival és autóival, továbbá a Belleville-i autókkal foglalkozott. A francia csapat az autósüldözés jelenetét készítette, a kanadaiak pedig minden egyebet. Így sokkal egyszerűbb volt, mivel a legtöbb effektus kiválasztása olyan precíz és kifinomult feladatot jelentett, hogy Sylvain-nek állandóan jelen kellett lennie azok jóváhagyása miatt. Tulajdonképpen a kanadai csapat, Alain Dumais animátor és asszisztense, Brisser Maximov végezte el a munkát a legtöbb vizuális effekten!
Kezdetben Alain a 3D-s elemek mozgatásával foglalkozott, úgy mint a kísérő kocsi, Bruno álmai és a vonatok. Majd a lenyűgöző vihar jelenetet is teljes egészében ő keltette életre.

-A 3D kiválóan beleolvadt a film grafikai világába. Hogy sikerült ennyire diszkréten megoldani ezt?
-Úgy, hogy figyelmesen néztük a már kezünkben lévő elkészült rajzokat és a lehető legjobban próbáltuk őket lemásolni. A 2D technika főként abból állt, hogy az odaillő színt és a megfelelő vázlatot választottuk ki, lemondva minden olyan egyszerű effektusról, melyet a 3D technikával elkészíthettünk. Sok időt töltöttünk a kézzel készített vázlatok kontúrjainak átmásolásával, ám ennek ellenére sosem tudtuk pontosan átmásolni a díszlettervező Evgeni Tomov "remegő" vonalait.
Ún. "rendering" eljárást alkalmaztunk, amit manapság a legtöbb 3D-s szoftver tartalmaz, és ami lehetővé teszi, hogy akármilyen tárgy köré tökéletesen pontos kontúrvonal képét kapjuk. Még tovább tökéletesítettük ezt az eljárást a Digital Fusion Softver program segítségével, amellyel rendkívül gyorsan, igencsak összetett 2D hatású effekteket értünk el. Először papírra átrajzoltam egy rajz körvonalát, utána pedig ráillesztettem azt a 3D élethű formára. A kontúrvonalakat addig változtatgattam, amíg már képtelenség volt megkülönböztetni a 2D-t a 3D-től.
A munka második fele a színek kiválasztásából állt. Nyilván feltűnt Önnek, hogy a film figuráinak az árnyéka nem fekete. Carole Roy vagy 12 különböző színt választott ki több mint 1000 képhez. Monumentális! Egyszerűen lenyűgöző munkát vitt véghez. Szintén így jártunk el minden egyes 3D effektnél, úgy választva ki a színeket, hogy azok minél jobban beleolvadjanak a háttérbe, árnyékolás és rendering használata nélkül.

-Hogyan hozta össze a 3D technikás bicikliket, a hagyományos módon életre keltett biciklistákkal?
– Előbb egy nagyon egyszerű alakot rajzoltunk meg 3D technikával, egy kerékpárost a biciklijén, vagy bizonyos esetekben csak a biciklit. Ezeket a képeket mind-mind kinyomtattuk fekete vonalas ábrákként és odaadtuk az animátoroknak, akik rárajzoltak a biciklire egy kerékpárost. Ezután a képeket beszkeneltük a gépbe, kiszíneztük, majd a bicikliket részletesen megrajzoltuk, és minden olyan részen, ahol érintkezés volt a bicikli és a biciklista között, takarásokat helyeztünk el: a lábaknál, kezeknél stb� Időnként ezeket a takarásokat kénytelenek voltunk képről-képre megrajzolni, tehát megoldani, hogy bicikli és biciklista ne érjenek egymáshoz. Rettenetesen hosszú és precíz munkát igényelt. Abban az időszakban gyakran lehetett káromkodásokat hallani!

A FRANCIA MAFFIA
"BORBAN AZ IGAZSÁG"

-A biciklis raj néhány figurája a háttérképekben teljes egészében 3D technikával készült el. Hogyan ruházták fel ezeket még is 2D külsővel?
-Ugyanazt a szisztémát alkalmazva, melyet az autóknál használtunk, azaz a kontúrvonal megduplázásával és a rajzok színeinek figyelmes kiválasztásával. Sylvain annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy a 3D-s versenyzőket a közeli képeknél is alkalmazta, holott eredetileg csak a távoli felvételeken jelentek volna meg.

-Milyen főbb numerikus effektek vannak a filmben?
-Viszonylag sok a víz-modellezés: az óceán, a mocsárvidék. Sok időt szöszmötöltünk azokkal a rajzokkal, ahol egy-egy újság lapját vagy képregény jeleneteket tartó figurákat kellett megjeleníteni. Mivel a tárgyak megrajzolt arányai nagyon ritkán egyeznek csak meg a valós geometriával, ezért ez a munka jóval komplexebb, mint sem azt gondolnánk. Az egyéb effektek, mint a robbanások, tűzijáték vagy a villámlás a valódi játékfilmes speciális effektekre kifejlesztett szoftverprogrammal készültek.
Tehát ezeket át kellett konvertálni a 2D világába. Számos animációs effektet használtunk, főként a hó, a köd, az autók kipufogójának füstje, a tűz stb. megjelenítésére. A híd alatti tűz jelenethez kifejlesztettünk egy árnyék kivetítő szisztémát, amely kapcsolatban állt a lángok mozgásával. A szereplők alakjait elkülönítettük az első fóliára, és a háttérrajzot a második fóliára vittük fel. Amikor a tűz intenzitását megnöveltük, az árnyékok is automatikusan felgyorsultak.

-Melyik volt a legnehezebben megvalósítható képsor?
-A robbantás a mocsárban. Azt hiszem ez nagyon jó példája annak, hogyan lehet a 2D és a 3D effektusokat egyszerre alkalmazni. Magát a robbantást először Nicolas Ferrere hozta mozgásba a 2D-vel. Ezután megint hozzáláttunk és több mint 150 különböző 3D-s és térfogatnövelő effektet adtunk hozzá. Több mint két napot vett igénybe a számolgatás, míg eljutottunk a jelenet végső stádiumába.

-Milyen érzések maradtak meg Önben a Belleville randevú forgatásáról?
-Hagyományos animációs képesítésem van, de sok időt töltöttem el magával a 3D alkalmazásával. Azáltal, hogy ezen a filmen dolgoztam, ismét beleszerettem a régi típusú rajzfilmkészítésbe, és ráadásul a 3D használatának új aspektusait is sikerült felfedeznem. Az a feladat, hogy ennek a két világnak (2D és 3D) a legjobbját hozzam ki Belleville randevú-ban, nagyon sok örömet és büszkeséget adott nekem.

RENDEZŐ ÉS FORGATÓKÖNYVÍRÓ:
SYLVAIN CHOMET

-Milyen utat jártál be, míg először a képregényekhez és majd később az animációs filmekhez értél?
-Kölyökként szinte faltam az olyan újságokat mint a TinTin és a Pif Gadget. Nagyon korán kezdtem el rajzolni. A szüleim elmesélték, hogy amikor 2 éves voltam kértem egy ceruzát azért, hogy lerajzoljam a TV készüléket, rajta "Juanita Banana" dísztárgyával, ahogy az Henri Salvador dalában benne van. A későbbiekben ahányszor csak megkérdezték, hogy mi akarok lenni, azt feleltem, hogy humoros rajzkészítő.
Az érettségi után iparművészeti iskolában formatervező szakra jártam. Nem tartott sokáig, míg rájöttem, hogy semmi keresnivalóm nincs itt. Szerencsémre a rajzoló Pichard ("a Paulette" képregény szülőatyja) ott volt és azt javasolta, jelentkezzek az Angouline-i Iskolába, mely épp akkor nyitotta meg kapuit. Készítettem egy kezdetleges képregényt, melynek segítségével bejutottam és három éven át tanultam Angouleme-ben.
Ott ismerkedtem meg Hubert Chevillard és Nicolas de Crécy barátaimmal. Megírtam a Le pont dans la vase (Kiadó: Gléant) képregény forgatókönyvet Hubert-nek, aki rendkívül tehetséges rajzoló. Mostanság ő is egyre inkább animációval foglalkozik immár. Emlékszem egy általa életre keltett gorillára, amellyel nagyon lenyűgözött. Az ő kedvességének és barátságának köszönhettem, hogy később megismerhettem Didier Brunnert, a Belleville randevú producerét.
Ezt követően megírtam a Léon-La-Came sorozatok forgatókönyveit Nicolas de Crécy-nek. Ő az, aki Az Öreghölgy és a galambok díszleteit megalkotta. Mikor diplomával a kezemben kiléptem az iskolából, valamihez kezdenem kellett, hogy meg tudjak élni. Akkoriban az animáció nem vonzott, túl technikai jellegűnek találtam. Elhatároztam, hogy Angliába utazom, és illusztrációkat fogok készíteni.
Mikor megérkeztem Angliába, senkit sem ismertem. Azt javasolták, hogy állítsak össze egy bemutatkozó anyagot, és azt adjam be az animációs stúdióba. Az a fogadtatás, amivel ott vártak, sokkal szimpatikusabb volt, mint amilyenben Franciaországban részesültem. Szépen elmagyarázták, hogy csak úgy egyik napról a másikra nem lesz senkiből rajzfilmkészítő, de hogy a technikája szépen fokozatosan megtanulható. Sikerült az egyik felvételim és elkezdtem dolgozni. Csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt, és tőlük megtanultam, hogyan kell egy figurát életre kelteni, mozgásba hozni.
Különböző fesztiválokra jártam és lenyűgöző alkotásokat fedeztem fel. Egy alkalommal az Annecy-i Fesztiválon megnéztem Nick Park Creature comfort (Állatok véleménye) című rövidfilmjét, melyben gyurmából készült állatfigurák mesélik el az állatkerti életüket. A hangjuk valódi emberek hangja, akiket a saját lakóhelyükről és azok körülményeiről kérdeztek meg. Ez a remekmű engem is megihletett. Akkoriban ismerkedtem meg Didier Brunnerrel, aki úgy döntött, animációs filmek készítésébe kezd. Elmeséltem neki Az öreghölgy és a galambok ötletét. Attól a naptól számítva, hogy átadtam neki a synopsist, a film elkészültéig 10 év telt el.

-Tíz év?!
-Igen, nagyon hosszú és bonyolult történet ez. Kezdetben egyik francia tévécsatorna sem kért az ötletemből. Kaptunk pénzt a CNC-től, de ez a támogatás nem volt elég az egész film leforgatásához. Mindezek ellenére elhatároztuk, hogy elkezdjük a filmet. Egy asszisztenssel kezdtem el dolgozni és Nicolas de Crécy-vel, aki a díszletet készítette.
A film első felét a Valence-i Folimage Stúdióban forgattuk: 4 percet készítettünk el.
A film elejét sokfelé megmutattuk, de nem sikerült a költségvetés hiányzó részét megszerezni. Egy idő után elmentem Kanadába, teljesen elkeseredve, hogy megpróbáljak új dolgokkal foglalkozni. Szerettem a reklámfilm készítést, egészen addig, amíg Didier Brunner felkeltette Colin Rose érdeklődését a BBC-től, a film iránt. Colinnak köszönhető, hogy más TV csatornák is beszálltak a dologba és hogy végül sikerült összehoznunk egy francia-kanadai koprodukciót.

-Az öreghölgy és a galambok nagy sikert aratott és számos elismerésben részesült. A továbbiakban, hogyan sikerült megvalósítanod az egészestés rajzfilm tervedet?
-A Belleville randevú 5 év alatt valósult meg. Ez mégis csak fejlődés Az öreghölgy és a galambokhoz képest, mert fele annyi idő alatt készült el, pedig háromszor olyan hosszú. Didier Brunner – aki éppen akkor fejezte be a Kirikou és a boszorkány (Kirikou et la sorciere) forgatását – először azt javasolta, hogy az egészestés filmet trilógia formájában készítsem el, melyben az öreghölgy figuráját ismét szerepeltetném. Bizonytalan voltam, mert a film végén szinte bolonddá vált, és mert nem igazán tetszett az újra felhasználható figura ötlete.
Én három nővér történetének elmesélésére gondoltam. Az első Az öreghölgy és a galambok szereplője, a második egy párizsi külvárosban élő és kerékpározásért lelkesedő hölgy, a harmadik pedig egy québeci, aki egy motelt üzemeltet a laurenciumi erdő melletti úton. A második rész címe La vieille dame et les bicyclettes (Az öreghölgy és a biciklik), a harmadik részé pedig La vieille dame et les ouaouarons (Az öreghölgy és a békák)lett volna.
Amikor a második részt kezdtem kitervelni, ráeszméltem, hogy annyi anyagom van, ami önmagában is elég egy nagyfilmhez. Didier elfogadta az ötletet, és el is indult, hogy újabb támogatókat találjon a szükséges pénz megszerzéséhez.
Tehát továbbfejlesztettem a történetemet úgy, hogy beleszőttem a béka ötletet a harmadik részből. A Belleville randevú (Les triplettes de Belleville) címet megtartottuk, mivel a három öreghölgy eredetileg hármas iker lettek volna.
Kénytelen voltam megváltoztatni a nagymama figuráját, amikor kiderült, hogy a rövidfilm kanadai társ-producere túlzottan magas árat kért a figura újraalkalmazásáért. Így született meg Madame Souza, ez a portugál származású, egyik lábán ortopéd cipőt viselő idős hölgy. Jóval több dologgal színesítette a filmet, mint a másik öreghölgy tette volna.

-Tudnál mondani valamit a filmet készítő csapat tagjairól?
-Szerettem volna újra együtt dolgozni Jevgenyij Torrovval, a díszletek kialakításában. Jevgenyij az animáció Nurejeve. Egy kubai utazás alkalmával kihasználta, hogy kitérő leszállást tettünk Új-Funland repülőterén, és a korlátokat átugorva politikai menedékjogot kért. Mindent maga mögött hagyott és Kanadában telepedett le. Elképesztően tehetséges és annyira szerény, hogy az szinte irritáló, mikor a munkáját látjuk. Folyton alábecsüli magát.
Ezt követően összehoztam az egész animációs csapatot. Olyan fiatal műkedvelőkkel találkoztam, akiknek tetszett Az öreghölgy és a galambok, és akiknek kedvük volt velem együtt dolgozni. Két évet türelmesen kellett várakozniuk, mire munkát tudtunk adni nekik, de a legtöbben kitartóak voltak. Jean-Christophe Lie is ennek a csapatnak a tagja. Pont akkor fejezte be a párizsi gobelin műhely iskoláját, mikor megismerkedtünk. Az első kis képsor, amit csinált, annyira tökéletesre sikeredett, hogy rögtön rábíztam Rose figurájának animálását és a három nővér teljes irányítását. Ő az a rajzoló, aki legnagyobb hatással van rám. Az egyik jelenetet még újra is írtam csak azért, hogy Jean-Christophe próbaképsora bekerüljön a filmbe.
Montreálban találkoztam Benoit Charest zeneszerzővel, és amint meghallgattam demo felvételét, azonnal beleszerettem a zenéjébe. Hihetetlen precíz a munkájában, ugyanakkor elég lökött is ahhoz, hogy képes legyen egy porszívó szóló-számot megírni. Miután belevágott ebbe a kalandba a saját porszívóját elkeresztelte "Mouf-mouf"-nak és azt tervezgeti, hogy készít vele egy lemezt, Luc Plamandon zenéiből.
Már folyt a felvétel, mikor Pieter Van Houte, a 3D felelős belefogott a munkába. Eredetileg jócskán alábecsültük a szükséges effektusok számát. Csak kétfős volt az a csapat, akik a biciklis és az autós jeleneteken ügyködött. Apránként ráébredtünk, milyen sok elvégezni való munkánk van, ezért segítséget kértünk a belga Walking the Dog stúdiótól. Végül ez a stúdió szerződtette Pietert, hogy ő irányítsa Montreálban a 3D-s jeleneteket.
Kezdetben sokat veszekedtünk, mert úgy tűnt nekem, hogy mindenkinek parancsolni akar. De Pieter zseniális fickó, aki rengeteg dologgal járult hozzá a film sikeréhez. Olyan jól kijöttünk egymással, hogy végül felajánlottam, legyen a rendezőasszisztense a következő filmemnek. Amikor a vihar jeleneten dolgoztunk, Pieter olyan grafikai jeleneteket produkált, melyekért teljesen odavoltam. Egy csomó dolgot elő tud varázsolni a masináival!

–Hogyan jellemeznéd saját animációs stílusodat?
-A mozgásokon, pantomimen és a figurák személyiségén alapszik. Rám nagyobb hatással vannak a valódi filmek felvételei, mint az animáció. A Tati filmek és persze a néma filmek nagymesterei: Chaplin, Keaton. Az időzítés is szintén nagyon fontos. Éppen ezért szeretem nagyon Louis De Funes-t és az angol komikus iskolát, melyet olyan sorozatokban láthatunk, mint az Absolutely Fabulous vagy a Fekete Vipera Rowan Atkinson-nal. Szeretem még Richard Williams animációs munkáját, a Tex Avery-t. A képregények világában Goossens szintén az időzítés szakértője.

-Az öreghölgy és a galambok és a Belleville randevú című filmekben az enteriőrök szerényen berendezettek, de mégis barátságosak, mondhatni az 50-es, 60-as évek Franciaországát és a párizsi környéket tükrözik. Mi az oka annak, hogy ez a légkör és ezek a személyiségek oly kedvesek számodra?
-Mert én is inkább egyszerű, és nem elegáns környezetben nőttem fel. Megmaradt egy emlékem arról, amikor vendégségbe mentünk egy idős nénihez, az egyik nagynéném szomszédjához, egy kicsike lakásba, ahol bútorfényesítő illata terjengett a levegőben, és minden egyes tárgynak, még ha szerény tárgynak is, de megvolt a maga tiszteletreméltó helye. Képtelennek érezném magam olyan történetek megvalósításához, melyek elit környezetben játszódnának. Az ötleteimet ténylegesen az általam megélt emlékekből merítem.

-Mi az, ami magával ragad a vasút által átszelt tájakban, hidakban és a Tour de France hangulatában?
-Engem inkább maguk az emberek érdekelnek, akiket a Tour de France futam alkalmával láthatunk, mintsem maga a verseny. Emlékszem, teljesen ámulatba ejtett, ahogy láttam a marékszámra tollakat és sapkákat dobáló embereket, végig a túra vonalán.
Mivel külvárosból, Poissy-ból származom, a vonat nyilvánvalóan az életem részévé vált. A külvárosi vonat egy állandó figyelmeztetés arra, hogy reggel fel kell majd kelni, és munkába kell indulni. Tanuló koromban sok-sok régi fényképet nézegettem és próbálgattam, milyen lehet a képek mögött megbújó valóság története. Emlékszem egy képre, ahol egy vonat haladt át egy hídon egy kisváros felett.

-Honnan ered Madame Souza alakja, azé a bájos nagymamáé, aki soha nem hagy fel unokája védelmezésével?
-Nem az én nagymamáimtól sugallva, hiszen ők meghaltak mikor még pici gyerek voltam. Az anyai nagymamám jelleme, melyet szüleim írtak körül nekem inkább a Triplettes viselkedéséhez, életkedvéhez adott ihletet.

-Melankólikus gyerek voltál, úgy, mint a filmbéli "Champion"?
-Mikor kicsi voltam, gyakran voltam egyedül. Nővérem 10 évvel volt idősebb nálam és mivel állandóan rajzoltam, örültem is, hogy belemélyülhetek a belső világomba. Szeretek emberek társaságában lenni, de szükségem van arra is, hogy magányos pillanataim alatt új erőre kapjak. Gyermekként volt egy játékvetítőm, a neve "Minicinex" volt, amivel tudtam 8mm-es kisfilmeket vetíteni. Amikor ezeket a rajzfilmeket néztem, még nem értettem, mit takarnak azok a képek. Nekem úgy tűnt, mintha azt filmezték volna, ami ténylegesen a kamera előtt zajlott, mintha csak ezek a figurák léteztek volna.

-Számos híres színész előtt tisztelegsz a filmedben: Charles Trénet, Django Reinhardt, Jacques Tati, Fred Astaire, Joséphine Baker, Max Fleischer. Miért akartad őket a filmkockákon feleleveníteni?
-A nagy amerikai sztárok gyakran jelennek meg az amerikai animációs filmekben, ezzel szemben a francia csillagoknak soha sem tisztelegtünk a francia rajzfilmekben, az animációs filmek hiánya miatt. Tehát ezt a mulasztást akartam pótolni, s olyan filmet készíteni, amilyet eddig még nem láthattunk. Tisztelegni akartam a csodálatos Dubont-féle kreációk előtt is, melyek gyerekkoromban teljesen lenyűgöztek. Az ő stílusát az animációs filmkészítéshez találták ki és én nagyon sajnálom, hogy neki soha nem volt alkalma saját kezűleg filmet készítenie.

-Hogyan képzelted el Belleville-t ? Montreal és New-York milyen hatást gyakoroltak ebben az építészeti koktélban?
-A filmben az első kép amit Belleville-ről látunk az a quebeci Frontenac kastély. Számos quebeci és montreali dokumentációs anyagot használtunk fel, és igyekeztünk elképzelni, hogyan is fejlődtek volna tovább ezek a városok, amúgy New-Yorki stílusban. Quebec függetlenné válásakor a jelentősebb pénzösszegeket inkább Toronto fejlesztésébe invesztálták. A filmben megjelenő híd a Jacques Cartier híd, melyet szintén tipikusan quebeci épületek vesznek körül. A Szabadság szobor megjelenítése utalás az amerikai életvitelre és a tömérdek elhízott emberre, akiket az Egyesült Államok utcáin látni lehet. Ez a dolog engem mindig megdöbbent.

-A filmet egy bizonyos fajta nosztalgikus hangulat lengi körül. Ez azt akarja jelenteni, hogy a jelenlegi életvitel nem tetszik neked?
-Nem, hiszen ezt is élveztem. Grafikai szempontból, az 50-es évek jóval stimulálóbb periódus volt, mint a mostani. Nagyon érdekes dolgokkal lehetett találkozni, a szabadtéri bútorokat, az autókat vagy akár az öltözékeket illetően. A rajz nagyon is jelen volt a hétköznapokban, a plakátokon, az iskolai könyvekben. Ugyanakkor a második világháború szörnyűségei után ez volt a megkönnyebbülés, a szabadság felfedezésének időszaka. Az emberek kevésbé voltak cinikusak, inkább élvezték a szabad életet.

-A filmben néhány jelenet azt a benyomást kelti mintha kigúnyolnád az USA-ban, a franciákról alkotott közhelyeket, mint mondjuk a tisztaság hiánya vagy a békacombok, csigák és egyéb "undorító" ételek iránti vonzalom�
-El akartam túlozni a franciák étkezési szokásaival kapcsolatos közhelyeket. Hosszabb időt éltem külföldön, mint Franciaországban, így gyakran volt alkalmam szembesülni azzal az irtózattal, melyet a csigák és békák megemlítése idézett elő. Egy estélyen, melyet én adtam Angliában, el is játszottam ezzel a dologgal. Azzal szórakoztam, hogy jó nagy békacombokat formáztam meg gyurmából, fültisztító rudakból. Csontot is raktam beléjük, az ereket cérnadarabokkal imitáltam. Az egészet felpakoltam egy tálra és beborítottam egy zöldes mártással. Végtelen udvariasságuk ellenére sem akadt egy olyan barátom sem, aki megkóstolta volna. Mikor pont háttal álltam egy öregúr megpróbálkozott az egyikkel: Svájci volt! Szerencsére még időben közbeléptem és nem nyelt le semmit belőle.

-A figuráid mindig szélsőséges figurák. A Francia Maffia fekete, szögletes emberei, a kicsi, háromszöghöz hasonlító nagymama, elhízott vagy magas cingár alakok. Miért szereted ezeket a geometriai alakzatokat rajzolni?
-Mert szerettem volna kihasználni azt a szabadságot, amit a rajzolás nyújt. Ilyesmivel nem lehet eljátszani az élő felvételeken. Szeretem a nevetséges, extrém fazonokat, még akkor is, ha a karakterét valójában a figura mozgatása kelti életre.

-A három nővér különféle hétköznapi tárgy segítségével zenél. Szereted ezt a fajta hangzást?
-Igen, nagyon magával ragadott a Stomp műsora, amit néhány éve Montrealban láttam. Még egy olyan zenészt is láttam, aki egy frizsider rácsát ráhelyezte egy rezgőlapra és úgy zenélt.

-A grafikai világod távol áll minden technikai dologtól, viszont mégiscsak a 3D technika segítségével tudtad megvalósítani a filmet�
-A 3D-vel lehetőségem volt, hogy a filmbe több életet tegyek. Amikor a Tour de France-ról volt szó, akkor sem próbálkoztunk holmi szemfényvesztéssel, csak azért, hogy a biciklik rajzolásával kapcsolatos nehézségeket elkerüljük. A versenyből sokat kell megmutatni. A sokaságot a szokásos módon rajzoltuk meg, de a versenyzők mezőnyét is ábrázolni kellett. Először úgy gondoltuk, hogy a 3D-t csak a bicikliknél alkalmazzuk, de elhatároztuk, hogy a kerékpárosok mozgását is 3D-vel oldjuk meg, és totálképben mutatjuk meg. Aprónak látszik a képen, de nagyon jól összhangban van a többi rajzzal és erre büszkék is vagyunk.
Nem tudunk egy olyan tárgyat, mint a bicikli, érzelmekkel felruházni, és az meg kész rémálom, ha a kerék küllőit szokásos módon kell megrajzolni. Eredetileg a 3D technikát kényszerből és nem esztétikai szempontból használtuk. Az öreghölgy és a galamboknál nem volt alkalmam sem tömegeket, sem pedig sok autót bemutatni. Viszont Belleville város szerepeltetésével elkerülhetetlen volt az autóktól zsúfolt utcák ábrázolása.
Megbarátkozva a 3D-s technikával, felfedeztem, hogy nagyon jól lehet alkalmazni a képek alkotásánál, és megható jeleneteket lehet vele előidézni, rengeteg olyan dolgot, amit azelőtt nem is képzeltem volna.

-Az óceánon való átkelés jelenet szintén nagyon szép�
-Az az egyik kedvenc jelenetem�.Felvettük a képeket a story-board alapján és egy kb. egy 3 perces montázst kaptunk. Közben éppen akkor vettem egy Aranyvilla-díjat nyert CD-t, a C-moll misét Mozarttól, melyet Elliot Gardiner vezényel. Amint meghallgattam a nyitányt, egyből ráeszméltem, hogy ez lenne ehhez a képsorhoz a megfelelő zene. Amikor lejátszottam a zenét a képsorral együtt, olyan volt, mintha az összes effektust a zenére terveztük volna. Ez hihetetlen szerencse volt.

-Mit szeretnél, hogyan reagáljanak az emberek, miután látták a filmedet?
-Szeretném, hogy magukénak érezzék a filmet, és hogy találjanak benne néhány momentumot a saját emlékeikből. Eljött hozzám egy úr azért, hogy elmondja, mennyire meghatotta a film, mert Madame Souza a görög nagymamájára emlékeztette. Ez nagy örömet okozott nekem.

-Mit tervezel a jövőben?
-Olyan filmet fogok készíteni, mely a vásári negyedben játszódik, s melyet teljes egészében átsző a tánc. Nem zenés vígjátékról van szó, hanem olyan filmről, melyben a tánc részese lesz az elbeszélésnek. Mostanában sokat foglalkozom ezzel a témával, és úgy találom igen szellemes vicceket lehet kihozni a tánc világából. Nagy kedvem van még inkább kiteljesíteni a szereplők játékát.

-Újra fogod használni a Belleville randevú figuráit?
-Nem. Lehetséges, hogy Madame Souza fel fog bukkanni egy pillanatra, de nem áll szándékomban a folytatáson gondolkodni.

ANIMÁCIÓS VEZETŐ:
JEAN-CHRISTOPHE LIE

-Hogyan vált Rose animátorává és a Belleville randevú animációs vezetőjévé?
-Párizsban sikerült egy animációs felvételim, így lettem animációs asszisztens és mentem Montrealba dolgozni. Mindenképp dolgozni akartam ezen a filmen, ezért nagyon boldog voltam, hogy odamehettem, még akkor is, ha az álmom az animátori feladatkör lett volna. Amikor Sylvain-nel először találkoztam lehetőséget kaptam tőle arra, hogy Rose figurájával készítsek egy próba montázst. Az a kis táncjelenet, amit elkészítettem annyira megtetszett neki, hogy rám bízta Rose megrajzolását és a 3 nővér ("Triplette": Rose, Blanche, Violet) felügyeletét. Ezt megelőzően már részt vettem a sofőr-szerelő rajzolásában Hughes Martel segítségével, aki akkor az asszisztensem volt. A későbbiekben Hughes Blanche animálását végezte az én felügyeletem alatt.

-Hogyan definiálná a Triplettes-alakok rajzstílusát?
-Nem is tudom, hogy Sylvain tisztában van-e azzal, hogy a nővérek magas sziluettje nagyon hasonlít az övére. Így elmondható, hogy élő modell volt az orrom előtt minden egyes nap. Sylvain magas és hosszú karjai vannak, épp, mint a három nővérnek. Nem igazán magyarázza el a dolgokat, inkább megérteti azokat, és azután hagyja, hogy kiteljesedjl. Vele minden csak úgy "érzésből" jön.

-Levetített Önnek játékfilm felvételeket, hogy azokat referenciaként alkalmazni tudja az egyes rajz-jelenetekhez?
-Nem, de felvettünk egy táncelőadást, a luiziánai "Gumboot" csapatot, akik tánc közben csapkodnak a testükön, a combjukon. Sandy Silver, egy montreáli táncosnő szolgált modellünkként. Erre azért volt szükség, hogy részletesen megfigyelhessük ezeket a bonyolult kézmozgásokat.

-Hogyan állt neki a Belleville randevú irányításának és milyen nehézségekkel szembesült?
-Sylvain igényességével a szerzői alkotás szolgálatába álltam. A Belleville randevú nagyon magas alakjait néha nehéz volt a kép vízszintes, négyszögletes síkjával összeegyeztetni. Sok apró részlet van ezeknek a figuráknak a külsőjében, ami még nehezebbé teszi a kezelésüket az animáció során, gondolok itt különösen a ruhákon megjelenő ráncokra, a hajtincsekre és így tovább�

-Az Ön által felügyelt rajzoló csapat, hogyan jött létre, hogy életre keltsék a Tripletteket?
-Jelenetről-jelenetre közösen dolgoztunk együtt. Először megrajzoltuk a jelenet vázlattervét, amit aztán odaadtunk Sylvain-nek, hogy ellenőrizze le. Ő kijavította és azután minden egyes animátor kidolgozta a saját figuráját, melynek mozgása már meg volt határozva. A jeleneteket Line-test kamerával vettük fel (ez olyan videokamera, mely lehetővé teszi a papíron lévő rajzok képenkénti filmezését), majd azokat együtt néztük meg, hogy felfedezzük az eltolódási hibákat a díszletekhez képest, és hogy ellenőrizzük, hogy a figurák közötti interakciók jól működnek-e. A hídon lévő táncjelenethez először kidolgoztam Rose alakját, majd a másik két rajzoló (Hugues Martel és Zhigang Wang) hozzárakta a középen lévő Triplettes koreográfiáját.

-Milyen érzés meglátni a saját kezűleg rajzolt figurát a képernyőn?
-Nagy élvezet! Igazán fantasztikus látni őket, csupa színben a képeken mozogni, zenével és zörejekkel a díszletek között. A rajzolók gyakran hajlamosak arra, hogy csak a saját munkájukat nézzék a képen, és ne lássák a jelenet egészét. Gyakran előfordult velem, hogy az anyagválogatásokat egy tükörből néztem, azért hogy a már vagy százszor látott jeleneteket más szemmel fedezhessem fel. Egy képsor fordított irányból nézve, olyan hibákra deríthet fényt, melyek addig fel sem tűntek.

-Miként lehet "belejönni" egy figura megformálásába?
-Gyakorlással. Annyiszor rajzoljuk le a figurát a felállított modell szerint, míg végül kívülről ismerjük az egészet, olyannyira, hogy magadban már 3 dimenzióban is el tudod képzelni. Azokat a figurákat, melyeket mindig milliméter pontosan ugyanolyan módon rajzolnak meg, hamar meg lehet unni, éppen úgy, mint a TV sorozatok szereplőit.
Sylvain mindig arra biztatott minket, hogy ne ragadjunk le a figurák alapmodelljénél, hogy azok jelenetről-jelenetre fejlődhessenek anélkül, hogy elvesztenék azt, ami az Ő személyiségüket adja.

-Mi az ami tetszett Önnek Rose figurájában?
-Annak a lehetősége, hogy színre vihetem az ő kacérságát. Az egyik elsőként elkészített jelenetemben úgy ábrázoltam, amint éppen fésüli a haját, hogy csinos legyen. Mindenképpen nőiesnek akartam feltüntetni, hiszen ellensúlyozni akartam egyrészt az ütött-kopott kinézetű lakhelyét, másrészt a csúnya fizimiskáját és a hosszú orrát.