|
ZENE
Ki az a Skrillex? Nálunk is fellépett idén a Dubstep fenegyereke, akinek zenéjét nem lehet egyszerűen szavakba önteni, főleg nem azt amilyen érzést kelt.
|
|
Az idén 24 éves Sonny John Moore művésznevén Skrillex amerikai zenei producer Észak-Karolinában nőtt fel. 2004-ben csatlakozott a From First to Last post-hardcore együtteshez, mint énekes és két stúdióalbum elkészítésénél működött közre (Dear Diary, My Teen Angst Has a Body Count ), 2007-ben viszont kilépett, hogy szólókarrierbe kezdjen amit ezen év végén el is kezdett. 2009-ben megjelent középlemeze a Gypsyhook után Bells néven kezdte el készíteni debütáló albumát, de ezt nem fejezte be, ekkor kezdett el Skrillex néven szerepelni.
A legkiemelkedőbb munkájának, a Scary Monsters and Nice Sprites mondható. Ez a kilenc számból álló kislemez hetekig vezette a világ legnagyobb internetes e-zenei ellátójának, a Beatportnak a TOP 100-as listáját, sőt volt olyan hét, hogy az első tíz helyezésből nyolcat Skrillex anyagai foglaltak el. 2012 még nagyobb sikereket hozhat a Korn legutóbbi lemezének megszületésben is közreműködő DJ-producernek, hiszen idén öt kategóriában is versenyez a Grammy-ért: többek között ő lehet az első dubstep művész, aki elhódítja az év legjobb új előadójának járó arany gramofont. Ezen albumának sikere mellett SKRILLEX, mint felkapott remixer is sikert sikerre halmozott, melynek folyományaként olyan előadókkal dolgozhatott hivatalosan együtt, mint a Black Eyed Peas (“Rock That Body”), Lady Gaga (“Bad Romance” and “Alejandro”) és La Roux (“In For The Kill”).
Számunkra említésre méltó, hogy Sonny legutóbb a VOLT fesztiválon lépett fel, ahol nem kis sikert aratott.
|
|||||||
|
|||||||
|
Kapcsolódó linkek: | |||||||
|
Te mit gondolsz erről? Írd meg a véleményed! Ehhez a cikkhez csak regisztrált, és bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá! |
|
|
|
|
|
|
ZENE
ByeAlex döntőbe szeretne kerülni a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon. A
Kedvesem című dalt a svédországi versenyen is...
|
PARTY
A népszerű metálcsapat, ahogy ők mondjak, kicsit "szögre akasztja" saját magát. Búcsúkoncert május 31-én az Akváriumban!
|
FILM
Közeledik Spielberg méltán híres dinós trilógiájának folytatása,
nyilvánvaló, hogy a premier előtt a stúdió némi...
|
|
EGY FALAT ÓBUDA
Vendéglő Óbudán, kockás abrosszal, magyaros alapokkal, sok helyben megálmodott étellel, remek fröccsökkel és...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Beküldési határidő: 13.06.15 Beküldési határidő: 13.06.19 Beküldési határidő: 13.07.26 Korábbi játékok nyertesei... |