Hogyan is kezdődött mindez? Katát már egészen kicsi korában megragadta a divat: míg mi kislányként csupán öltöztettük babáinkat, ő már ruhákat tervezett nekik. Az általános iskola után pedig határozott elképzelése volt a továbbtanulást illetően: egy képzőművészeti szakközépiskolában végzett bőr szakon. Hétvégeit pedig egy divatiskolában töltötte, ahol a tervezés mellett divattörténetet is tanult. A tudást, amit megszerzett ezekben az iskolákban, nagyszerűen alkalmazta a Kreában is, ahol kialakult a jól felismerhető, saját stílusa.
Szegedi Kata a kozmopolita nő számára tervez: ruhái azoknak a nagyvárosi nőknek készülnek, akik büszkék a függetlenségükre, határozottan vállalják egyéniségüket. Kata fontosnak tartja, hogy ezek a hölgyek ruháik segítségével ki tudják fejezni eredetiségüket, mellyel kitűnhetnek a mindennapi szürkeségből. Szerinte a 21. századi nő ruháit erős kontrasztok és a sziluettek, vonalak, formák és színek játéka jellemzi. Ezek a nők bátran vállalják az extrém ruhadarabokat, hiszen ezek teszik őket függetlenné és egyedivé.
A „szegedis” darabok pedig bővelkednek az extrémitásban: merész szabásvonalak jellemzik a ruhákat, a nadrágok felül bővek és lefelé erőteljesen leszűkülnek. De a derék- és a csípővonalnál sem riad vissza a különleges megoldásoktól. Blézerein a vállrész kihangsúlyozott, a derékrész pedig igen leszűkült. Kata kedveli a fekete-fehér megoldásokat, de az élénk színeket is bártan használja.
Szegedi Kata 2011-es tavasz-nyári kollekcióját a nagyközönség az idei Lakástrenden már láthatta, ahol hatalmas sikert aratott ruháival. A tervezőnő nem okozott csalódást: extrém darabból ezen a bemutatón sem volt hiány. E divatbemutató visszhangja még le sem csengett, de Kata máris az őszi-téli kollekció darabjain dolgozik, melyben nagy szerepet kapnak majd a rétegek és az új őrület, a műszőrme is. Amíg ezekre a darabokra várunk, addig is érdemes elnézni Kata Ráday utcai boltjába, a Showroom R9-be, ahol a korábbi darabok megvásárolhatóak.
Hozzászólások